BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

James Cameron már az elején tudta, hogy tragédia történt a Titannal

James Cameron is többször lemerült a Titanic roncsaihoz. A filmrendező kezdetektől fogva aggódott a Titan-projekt miatt.

James Cameron filmrendező hétfőn, a Titan tengeralattjáró eltűnéséről szóló első híreket követően tudta, hogy tragédia történhetett, és a tengeralattjáró megsemmisült, mivel kezdetektől fogva kockázatosnak tartotta a hajótest kialakítását – derült ki a Reutersnek adott interjújából.

Fotó: Isabel Infantes / AFP

A Titanic roncsaihoz merülő turista-tengeralattjáróval a merülést követő órákban szakadt meg a kapcsolat, napokig keresték a víz felszínen és az óceán mélyén is, de nem találták. Bár a mentőexpedíció versenyfutás volt az idővel, mivel csupán 96 órára elegendő oxigén volt a tengeralattjárón (jó esetben a Titanic roncsait megtekintő túra a merüléssel és a felszínre érkezéssel együtt mintegy 8 óra), minden bizonnyal nem az oxigénhiány, hanem a hajótest megsemmisülése miatt történt a tragédia. Erre utal, hogy a jármű roncsainak egy részét alig 500 méterre az 1912-ben elsüllyedt gőzhajó roncsaitól találták meg.

James Cameron nagy sikerű filmet forgatott a Titanicról. Az 1997-ben megjelent és 11 Oscar-díjat elnyerő film kapcsán hosszasan tanulmányozta a hajó tragédiáját, és többször lemerült a roncsokhoz, így a tengeralattjárókhoz is ért.

A rendező elmondta, hogy kezdetektől fogva szkeptikus volt a Titannal kapcsolatban. Amikor megtudta, hogy az OceanGate merülőgépének hajóteste kompozit szénszálas, és titániumból készült, nagyon elcsodálkozott.

Azt gondoltam, hogy ez egy szörnyű ötlet. Soha nem próbálkoztam volna ezzel a technológiával, mert már önmagában is rosszul hangzott

– mondta Cameron. Hozzátette: bárcsak korábban felemelte volna a hangját a veszélyekkel kapcsolatban, de úgy gondolta, hogy ezt a nála okosabbak meg fogják tenni.

Egyébként a szakmán belül sokan hangot adtak aggodalmuknak a Titan-misszióval kapcsolatban, de az OceanGate szerint a tengeralattjáró, bár nem voltak megfelelő tanúsítványai, biztonságos volt.

Az iparági szabvány szerint a nyomásálló burkolatokat egybefüggő anyagokból kell készíteni, például acélból, titánból, kerámiából vagy akrilból, mivel ezek alkalmasabbak a feladatra.

James Cameron elmondta, hogy a négynapos keresés kezdetétől fogva tudta, hogy mi történhetett. A Titan és az anyahajója között a merülést követően 1 óra 45 perccel veszett el a kommunikáció. Ezzel nagyjából egy időben az amerikai haditengerészet akusztikus érzékelőrendszere egy robbanáshoz hasonló anomália jeleit észlelte.

Bár akkor még reménykedtek, hogy a két eset nem függ össze, a rendező szerint egyértelmű, hogy a tengeralattjáró megsemmisült.

Cameron már hétfőn este e-mailben megírta kollégáinak, hogy elvesztettek néhány barátot, és a Titan darabokban fekszik a tengerfenéken.

Szeretjük az innovációt. Azonban nem szabadna kísérleti járműveket fizető utasok számára használatba adni, főleg ellenőrizetlen körülmények között

– emelte ki Cameron.

A rendező szerint ironikus, hogy mind a Titanic, mind a Titan tragédiáját a figyelmen kívül hagyott figyelmeztetések okozták.

A történelem megismételte önmagát. Ugyanott. Most az egyik roncs ott fekszik a másik mellett. Ugyanabból az átkozott okból

– zárta gondolatait.

Az OceanGate-vezér felesége Titanic-áldozatok leszármazottja

Wendy Rush, a Titanichoz kirándulásokat szervező tengeralattjárós cég, az OceanGate vezérigazgatója, Stockton Rush felesége közvetlen leszármazottja a Titanic két egykori utasának, akik meghaltak, amikor az óceánjáró elsüllyedt 1912-ben. Wendy Rush szépszülei a Titanic leggazdagabb utasai lehettek.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.