A Twitter perelné a Metát a Threads miatt
A Twitter perrel fenyegeti a Metát az Instagramhoz kapcsolódó, csütörtökön debütáló új mikroblog-szolgáltatás miatt, a Twitter szerint ugyanis a Threads a Twitter jogszerűtlen lekoppintása – olvasható a Meta vezérigazgatójának címzett levélben.

A Twitter ügyvédje, Alex Spiro nevében Mark Zuckerberghez címzett levélben
azzal vádolják a Metát, hogy a Twitter korábbi alkalmazottainak foglalkoztatásával a mikroblog-alkalmazás másolatát hozta létre, és jogszerűtlenül használja a Twitter üzleti titkait és eszmei tulajdonát.
Az Instagrammal összekötött, az Egyesült Államokban csütörtökre virradóan bemutatott alkalmazásra már több tízmillióan regisztráltak . Az alkalmazásra az Elon Musk által felvásárolt Twitter riválisaként tekintenek, a Threadsen ugyanis a Twitterhez hasonlóan rövid, pár soros bejegyzéseket lehet közzétenni.
Andy Stone, a Meta szóvivője csütörtöki reakciójában leszövegezte:
A Threads fejlesztői csapatában egyetlenegy ember sincs, aki korábban a Twitter alkalmazottja lett volna.
A Meta–Twitter-viadal durvább lesz, mint egy szőnyegbombázásBár a Twitternek több kisebb versenytársa volt eddig is, a Meta Platforms új Threads nevű alkalmazása minden eddigi kihívásnál fenyegetőbb, hiszen a Facebookot felépítő cég nagyon jól tudja, hogyan kell nagy online platformokat működtetni, és a sokáig élenjáró Twitterrel ellentétben pénzgondjai sincsenek. |
Az AP amerikai hírügynökség a hír kapcsán mind a Twittert, mind a vállalat ügyvédjét megkereste, a Twittertől azonban csak a sajtómegkeresésekre automatikusan kiküldött válasz, egy kaki emoji érkezett a hírügynökséghez.
Az új app ugyan nagy népszerűségnek örvend az Egyesült Államokban, de szabályozási problémák miatt az Európai Unió tagállamaiban élők egyelőre nem férnek hozzá.


