BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Krasznahorkai László az irodalmi Nobel-díj közelében – az oddsok óránként változnak

További magyar esély a Nobel-díjra: a nemzetközi sajtó szerint Krasznahorkai László is azon írók között van, akik megkaphatják a legrangosabb tudományos díjat irodalom kategóriában.

Az elmúlt napokban két magyar kutató kapott Nobel-díjat. Karikó Katalin az mRNS-oltóanyagok kifejlesztéséért, míg Krausz Ferenc az attoszekundumos fényimpulzusok kutatásáért érdemelte ki a legrangosabb tudományos díjat. Holnap azonban akár lehet még egy világszenzáció: az irodalmi Nobel-díjasok között Krasznahorkai László és Nádas Péter is az esélyesek között van.

Krasznahorkai László
Krasznahorkai László évek óta az esélyesek között van.
Fotó: Marjai János/MTI

Krasznahorkai László és Nádas Péter a világirodalom rocksztárjai: a könyvfesztiválokon sokan órákkal előbb, hideg élelemmel és székkel érkeznek, hogy ne kelljen fél napon keresztül sorban állni, hogy dedikáltassák az írókkal könyveiket.

Az irodalmi Nobel-díjat előzi meg talán a legnagyobb körítés: számos cikk, találgatás, okfejtés kerül napvilágra, sőt, a fogadóirodákat megszégyenítő oddsmesterek is azt számolgatják, kinek mekkora esélye van megnyerni az elismerést.

A Nobel-díj eredete

A svéd kémikus és feltaláló Alfred Nobel 1895. november 27-én kelt végrendeletében rendelkezett arról, hogy vagyonának kamataiból évről évre részesedjenek a fizika, a kémia, a fiziológia és az orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjai, valamint az a személy, aki a békéért tett erőfeszítéseivel a díjat kiérdemli.

Nádas és Krasznahorkai is ott van az első 20-ban, bár a fogadóirodák oddsai (fogadási esélyei) óránként változnak. Nagyjából minden évben jól lövik be az esélyeket, mert mindig ott volt az elsők között a végső győztes író, bár az a jellemző, hogy nem a toronymagas esélyes nyer, jelen esetben a hazánkban is népszerű norvég Jon Fosse.

A smartkets.com oldalon a cikk megjelenésekor Krasznahorkai most sokkal esélyesebb, mint a reggeli órákban volt, míg a nicerodds brit fogadóirodánál Nádas Péter esélyesebb honfitársánál. 

NÁDAS Péter
Nádas Péter új könyve nemrég jelent meg.
Fotó: Kovács Anikó/MTI

Az irodalmi Nobel-díjról a Svéd Akadémia tagjai döntenek. Az elismerés történetében eddig csak egyszer díjaztak magyar szerzőt: 2002-ben Kertész Imre nyerte el a díjat Sorstalanság című művével. 

Akárhogy is legyen, már az is történelmi eseménynek számít, hogy két magyar érdemelte ki a Nobel-díjat két nap alatt, világhírű íróink közül pedig sokak véleménye szerint csak idő kérdése, hogy legalább valamelyikük megkapja az elismerést.

Nobel-díj: megemelték a pénzjutalmat – ennyit kap Karikó Katalin és Krausz Ferenc

A svédek éppen az idén emelték meg a Nobel-díj pénzjutalmát. Más kérdés, hogy ez az összeg egyre kevesebbet ér.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.