BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A dohányiparnak sürgősen változtatnia kell az üzletpolitikáján, ha nem akar elvérezni

A fejlett országokban egyre kevesebb szívnak cigarettát, inkább elektronikus eszközre váltanak, szerencsésebb esetben pedig megszabadulnak a káros szokástól. A dohányipar számai jól mutatják, hogy a jövő az elektronikus cigarettáé, amely nemcsak új életstílust hoz magával, de a közvélekedés szerint kevésbé is károsítja a szervezetet.

Egyre egészségtudatosabb a fejlett világ lakossága. Tavaly tíz éve nem látott mértékben csökkent Nyugat-Európában az eladott cigaretták mennyisége, míg Észak-Amerikában soha nem tapasztalt mértékben zuhant az Euromonitor International kutatása szerint. A tendencia várhatóan folytatódik, amit alátámaszt a British American Tobacco (BAT) is, amely úgy számol, hogy a hagyományos márkái fenntartására nagyjából három évtizedig lesz elegendő kereslet az Egyesült Államokban.

A fejlett világban egyre többen leteszik a cigarettát, és helyette vagy leszoknak, vagy kevésbé egészségromboló elektronikus eszközre váltanak.
Fotó: Mediaworks

A koronavírus, mint sok dologban, a dohányzási szokásokon is alakított. Ezt jól mutatja, hogy a BAT adatai szerint Amerikában évente 4-5 százalékkal csökkent dohányzók száma 2019-ig, azonban a pandémia idején az irány visszafordult, az otthoni bezártság feszültségében az emberek többször rágyújtottak. A hosszú távú trend azonban az egészségtudatosabb hozzáállás, azaz a leszokás vagy annak híján az egészségre kevésbé ártalmas elektronikus készülékek használata.

A dohányipart ráadásul az illegális kereskedelem is sújtja. Ennek mértéke tavaly még 12 százalék volt világszerte, ám a jövedéki adók és az infláció emelkedése miatt ez 2027-re 14 százalékra nőhet a kutatócég szerint.

A kutatás megállapította, hogy az iparág a volumencsökkenést nem tudta ellensúlyozni az árakkal, ami előrevetíti, hogy 

az ágazat további nehézség elé néz, és igencsak küzdelmes lesz bevételnövekedést elérnie a csökkenő forgalom mellett.

Idén akár 9-10 százalékkal is kevesebbszer gyújthatnak cigarettára az amerikai dohányosok, aminek okát pedig az előzőeken túl az infláció mértékében és az új eszközök elterjedésében kell keresni. A világ legnagyobb gazdaságában eladott cigarettaszálak mennyisége pedig csaknem harmadával csökkenhet 2027-re a 2020-as csúcsról az Euromonitor International becslése szerint.

Lépnek a nagy dohányvállalatok

A fogyasztói szokások átalakulásával a BAT változtat az üzletpolitikáján, és portfóliójában egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektronikus cigarettákra, valamint a hevítéssel működő eszközökre. Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a cég ezen eszközökből a bevételeinek felét reméli 2035-re, ami a tavalyi 15 százalékos részesedés többszöröse.

Nem csoda tehát, hogy a dohányvállalat leír 25 milliárd fontot a Camel, a Newport, a Natural American Spirit és a Pall Mall márkák értékéből. A Bloomberg véleménycikkében úgy látja, hogy ez már a sokadik jel arra, hogy a fejlett gazdaságokban rohamosan csökken a dohányzók száma. Igaz, a BAT lépésében az is benne lehet, hogy az amerikai üzletágának 45 százalékát alkotó mentolos cigarettáját bármikor betilthatják.

A Philip Morris International, a Marlboro gyártója is hasonlóan gondolkodik: 2030-ra a tiszta bevételének kétharmadát az egészségre kevésbé ártalmas termékekből szerezné. Ez jelenleg még csak egyharmadot tesz ki.

Elektronikus cigaretták, az új életstílus jelképei

Habár megoszlanak a vélemények az elektronikus cigaretták (vape) hatásáról, a készülékek forgalma tavaly világszerte nőtt: 

a gőzalapúaké 91 százalékkal, a hevítőké 28 százalékkal, az utóbbi főleg Nyugat-Európában népszerű, ahol 41 százalékkal ugrott meg az értékesítés.

Amerikában azonban ezen eszközök menetelése mégsem töretlen. Ez részben betudható annak, hogy a Juul Labs vállalat ellen perek sokasága indult. A felperesek azt állítják, hogy a cég vattacukor és hasonló ízesített termékeivel a kiskorúakat célozta. Nem is kellett sok, a szövetségi élelmiszer- és gyógyszerhatóság megtiltotta a vállalat e-cigaretta-készülékeinek és kapszuláinak árusítását. A Juul erre már meg is hozta válaszlépéseit. Másrészt a vape biztonságossága kérdéses. Igaz, az még az illetékes hatóság engedélye nélkül is népszerű, és kedvelői leginkább illegális úton szerzik be.

20230206-dohanyzas-riport2-Debrecen-HAON-KA_5
A jövő az elektronikus cigarettáé, amely nemcsak új életstílust hoz magával, de a közvélekedés szerint kevésbé is károsítja a szervezetet.
Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-bihari Napló

A Philip Morris IQOS nevű hevítő eszköze jelenleg 10 milliárd dolláros éves bevételt termel, és piacvezető. A készüléket jövőre vezethetik be az amerikai piacra. A vállalat más téren is gyúr a kátrányt termelő cigaretták alternatíváira: tavaly felvásárolta a szájba tehető, nikotinos tasakokat gyártó Swedish Matchet.

A BAT a klasszikus cigaretták alternatíváit kínáló üzletága idén várhatóan nullszaldós lesz, ám a Glo nevű eszköze kiábrándítóan teljesített – írta meg a Bloomberg.

Homályos látás, csuklás, torokfájás – furcsa mellékhatásokat tapasztalnak az e-cigarettát használók

Angliában mintegy hárommillió ember szív e-cigit.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.