BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Életmentő tudás karácsonyra – egy társasjátékból

Elkészült az orvosi szakdolgozóknak kitalált társasjáték, az APAktiviti hétköznapi helyzetekre áthangszerelt változata, APAktiviti Light. Ezzel szórakoztatóan tölthető el a karácsony és az ünnepi időszak néhány órája, ugyanakkor a fontos információkat tartalmazó játék életet is menthet.

Kiváló időszak a társasjátékozásra a karácsony, valamint a szilveszterig ívelő nyugodtabb szakasz, a lakomák meg a koccintások nyomán pedig az egészségügyi háttértudás sem hátrányos. Mindezek okán telitalálat a Pécsi Tudományegyetem (PTE) oktatócélú egészségügyi társasjátéka, aminek első változata a szakdolgozóknak készült, az új és frissített változat azonban kifejezetten a hétköznapi helyzetekre fókuszál.

Karácsonykor juthat idő a társasjátékozásra
Fotó: Pécsi Tudományegyetem

Miként tavaly nyáron, a játék első változatának megjelenésekor elhangzott, az ötlet sportolás közben talált Deák András Sándorra 2021-ben A PTE Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszéke Sürgősségi Betegellátó Osztályának ápolásszakmai igazgatóhelyettese 

azon morfondírozott akkor, hogy miként lehetne felváltani a megszokott, de el is unt tantermi környezetet a sürgősségi szakdolgozói oktatásra. 

A játék létrehozásának a célja tehát az volt, hogy a sürgősségi betegellátás során alkalmazandó eljárások alapjainak elméletét és gyakorlatát játékos formában lehessen elsajátítani.

A mostani kiadás a hétköznapokról szól

Az ajánlás azoknak szólt elsősorban, aki a sürgősségi betegellátásban dolgoznak, illetve ezt tanulják, de már akkor is megjegyezték: a játékot azok is élvezhetik, akik nem az egészségügyben tevékenykednek, mivel a társasjáték kérdéskártyákat is tartalmaz, ezek pedig játék nélkül is segítik az ismeretterjesztést. A társasjáték a PTE KK Sürgősségi Betegellátó Osztály és a Pécs környékén az akut ellátásra szoruló betegek ellátásának javítását, a betegelégedettség növelését támogató Akut Pécs Alapítvány közreműködésében jelent meg – ezért is kapta az APAktiviti nevet.

Mindezek okán aligha meglepő, hogy a mostani, frissített és „hétköznapiasított” változat APAktiviti Light néven fut.

Témakörökbe rendezték a legfontosabb információkat
Fotó: Pécsi Tudományegyetem

Ezt az új kiadást december 12-én, a PTE Általános Orvostudományi Kar és a Pécsi Gyógyszerésztudományi Kar nyílt napján mutatták be a közönségnek, hangsúlyozva, hogy ez könnyedebb hangvételű játék, amelynek továbbra is jellemzője, hogy azoknak szól, akik érdeklődnek az orvos- és egészségtudományok iránt, ugyanakkor…

megszólítja a laikus elsősegélynyújtókat is, akiknek játékos formában hasznos és szó szerint életmentő tudással szolgál

– mondta dr. Deák András Sándor, aki a játékmenetet is részletesen ismertette.

Nem jó a lakosság egészségértése

A játékmező tíz részből áll, a játékosok ezeken haladva, kártyákat húzva válaszolnak meg elsősegély-fókuszú kérdéseket. Minden részhez saját kérdéskör tartozik, mint például az alapszintű újraélesztés (BLS), iskola, közlekedés, otthon, utca, sürgősségi, valamint szociális problémákat érintő kérdések.

Az ötletgazda szerint az új társasjáték a hétköznapi szituációkra koncentrál és kifejezetten utcai, otthon, a háztartásban előforduló eseteket vonultat fel, illetve rámutat arra is, hogy milyen esetekben érdemes keresni a háziorvost, mikor és hogyan kell mentőt hívni, illetve mikor szükséges igénybe venni a sürgősségi segítségét.

A tanuláshoz sem utolsó eszköz az APAktiviti és az APAktiviti Light sem
Fotó: Pécsi Tudományegyetem

A bemutató során elhangzott, hogy a lakosság egészségértése nem túl jó, ezért a kérdésekkel és témákkal igyekeznek a hiányos tudáson javítani. Deák András Sándor hozzátette: a játék megalkotásakor olyan problémakörökre is figyelemmel voltak, melyek kifejezetten a fiatalokat érintik. Ilyen a kábítószer-, illetve nikotinpárna-használat és a szexuális úton terjedő betegségek.

Készül majd angol nyelvű verzió is

Bízunk abban, hogy a társasjáték célközönsége hasznosnak és érdekesnek találja munkánkat

– nyilatkozta az APAktiviti Light kapcsán dr. Kanizsai Péter László, a PTE KK Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztályának tanszékvezetője, a társasjáték szakmai lektora.

Az ezer példányban készült társasjátékot eljuttatják majd az ország középiskoláiba, és készül egy angol nyelvű verzió is belőle. A privát megrendelésekből befolyt összeg pedig az Akut Pécs Alapítvány működését támogatja.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.