BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezt Johnny Depp sem látta: rácsodálkoztak a franciák a magyarokra, de már táthatják a szájukat a Mol Campus 28. emeletén is

Igazán szélesnek mondhatjuk a Világgazdaság 2023-as gasztronómiai kínálat: a budapesti luxusgírosztól az egymillió forintos borokig sok finomsággal izgattuk olvasóink ízlelőbimbóit. A témában megjelent egész éves cikkekből hoztunk most egy kóstolót.

Magyarország harmadik a Bocuse d’Oron

Egészen elképesztően indult az év a hazai gasztroszcéna szempontjából: a világ legrangosabb szakácsversenyén Dalnoki Bence és Nyikos Patrik az eddigi legjobb magyar eredményt érte el. A Bocuse d’Or lyoni döntőjén a dobogó harmadik fokára állhattak fel – Széll Tamás séf mentorálása mellett. A nemzetközi megmérettetésen a halételnek ördöghalból kellett készülnie, a főfogásnak pedig egy három egységből álló gyermekmenüt kellett tartalmaznia, amelyben a tök és a tojás dominált. 

Bocuse d'Or III: Magyarország
A harmadik helyezett magyar séfcsapat. Fotó: Bocuse d’Or

Lelepleződnek a Michelin-csillagos magyar séfek trükkjei

Nyilván a karácsony mindenhol arról is szól, hogy a családi szakácsversenyt ki nyeri meg. Ehhez inspirációt nyújthat az a kiadvány, amelyet a Magyar Bocuse d’Or Akadémia adott ki, többek között a legnagyobb hazai séfek, Széll Tamás, Rácz Jenő és Pesti István receptjeivel. A könyvben az összes magyar Michelin-csillagos étterem séfje bemutat két-két receptet az elmúlt évek kötelező Bocuse d’Or-alapanyagaiból vagy a legikonikusabb magyar termékekből, de közzétették a magyar csapat európai ezüst- és lyoni bronzszobrot érő versenyételeinek elkészítési módját is.

Arquitecto Pitpit
Johnny Depp
Johnny Depp és az éttermi stáb, amely nem tudott neki asztalt adni. Fotó: Arquitecto Pitpit

Gerendai Károly a Johnny Depp-ügyről: aranyszabály, hogy senki miatt nem állítunk fel vendéget

Világhírű vendég, Johnny Depp és társasága is szerette volna a hazai gasztronómiát tesztelni – méghozzá a Palotanegyedben található Arquitecto Pitpit nevű tapasétteremben, de tavasszal hatalmas visszhangot váltott ki a sztori, miszerint hoppon maradtak. Nem tudták őket leültetni, mert épp egy zárt körű rendezvény, konkrétan egy esküvő zajlott a helyen. Öngólt lőtt, vagy sem az étterem, amelyik nem tudta kiszolgálni Johnny Deppet, és ezt még a világklasszis színésszel készült közös fotóval közhírré is tette? A közönséget megosztotta a kérdés, ezért a történtekről megkérdeztük a szakmát.

Négy újabb magyar falu étterme kapott Michelin-ajánlást, de még mindig Hosszúhetény a király

Az utóbbi években látványosan fejlődik Magyarországon a vidéki gasztronómia. A 2023-ban kiadott Michelin-kalauz újabb 14 magyar étteremnek adott ajánlást, vagyis ezek az intézmények kitehetik a falukra a Michelin elismerést jelentő – és erős marketingértéket hordozó – tábláját. Csillagot idén nem kapott új hazai étterem, de nem is veszített, így a tatai Platán Gourmet és a Budapesti Stand megőrizte két-két csillagát, valamint a hét egycsillagos étterem is tovább büszkélkedhet a gasztrovilág legnagyobb kitüntetésével. 

Voltak, akiknek nagyon bejött a balatoni szezon, és még a Michelin-minősítést is megtartották

A nyár slágertémája volt, hogy pörög-e, és ha igen, mennyire a balatoni szezon. A Casa Christa tulajdonosai nemcsak a vendégeket, a díjakat is szép számmal gyűjtötték idén: rövid működésük alatt már elnyerték a Michelin-kalauz kiváló ár-érték arányú éttermeknek járó Bib Gourmand minősítését, a magyar gasztroplatform, a Dining Guide pedig neki ítélte Az Év Szerethető Étterme különdíjat. A tulajdonosok – a hazai vendéglátás komoly múltra visszatekintő szakembere, Forrai Miklós és felesége, a marketing szakmából érkező Forrai Kovács Kriszta – Balatonszőlősön, öt hektáron valósították meg az álmukat, az első agriturismót Magyarországon.

Közel egymillió forintos bort is a vendég elé tehet az Év Sommelier-je ebben a budapesti étteremben

A rengeteg eddig említett finomság komoly italokat is kíván, ezeknek is a nyomába szegődtünk. Rácz Imrét, a Spago Budapest Head Sommelier-jét, a Michelin Guide Hungary 2023-as kiadványában az Év Sommelier-je címet elnyerő szakembert arról kérdeztük, hogy áll össze egy igazán exkluzív borlap. A Matild Palace-ban működő étterem sommelier-je elárulta, hogy folyamatosan próbálnak exkluzív tételeket beszerezni, amelyek régebbi évjáratok, vagy már kevés van belőlük a pincészetekben, félretett ritkaságok, esetleg már forgalomban nem lévő palackok. „Csillaghullásnak hívjuk magunk között, ha egy este több magas minőségű tételt is rendelnek a vendégek, és sokszor már szinte mi sem hisszük el, milyen értékű palackok ürülnek ki. A legutóbbi ilyen „csillag” egy toszkán vörösbor volt, amelynek palackára meghaladta a 900 ezer forintot.”

Bejön a luxusgírosz a magyaroknak

Azért van élet a Michelin-ajánlott tányérokon túl is. Sztavrosz Koranisz és tulajdonostársai öt éve vágtak bele abba a vállalkozásba, amelyben rajtuk kívül senki sem hitt. A kérdés az volt, hogy miként fog megélni a magyar piacon egy minőségi alapanyagokkal dolgozó gyorsétterem, amely sokkal több szeretne lenni, mint a sarki gíroszos. 

VIRTU
Budapest legmagasabb épületében is vacsorázhatunk már. Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Vendéglátás a felhők alatt: benéztünk a Mol Campus tetején nyílt étterembe – fotógaléria

Nemcsak az extra minőségű bor ára, de az egyik legújabb budapesti étterem is az egekben jár – és egy igazán magasröptű meglepetéssel zárta ezt az évet. Az ország legmagasabb épületében nyílt Virtu ugyanis a jól ismert tíz-tizenöt klasszikus magyar ételen, a turistáknak szánt étlapok hagyományos választékán túllépve akarja őrizni és ápolni a magyar gasztronómia értékeit. A napokban nyílt vendéglátóhely ifjú séfje az otthon ízeit, a nagymamák elfeledett receptjeit kelti életre – hangsúlyozottan elérhető áron, és egy különleges helyszínen, a Mol Campus huszonnyolcadik emeletén.


 


 



 



 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.