BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Bocuse d’Or,  szakács, vereseny, gourmet,

Magyarország harmadik a Bocuse d’Oron

Dalnoki Bence és Nyikos Patrik az eddigi legjobb magyar eredményt érte el Lyonban.

Kihirdették az eredményt a Bocuse d’Or szakácsversenyen a kétnapos lyoni döntő végén. Magyarországot a Dalnoki Bence és Nyikos Patrik vezette csapat képviselte a rangos nemzetközi megmérettetésen, Széll Tamás mentorálásával. A magyar duó ezüstérmet szerzett a verseny tavalyi selejtezőjén, így előkelő pozícióból várhatták a mostani lyoni döntőt.

Bocuse d’Or,  szakács, vereseny, gourmet,
Fotó: Antonio Fekete / Bocuse d’Or / Facebook

A világ legrangosabb szakácsversenyén a halételnek ördöghalból kellett készülnie, a főfogásnak pedig egy háromfogásos gyermekmenüt kellett tartalmaznia, amelyben dominálnia kellett a töknek és a tojásnak.

A tálalást és az első falatokat követően a zsűri tagjai elégedettek voltak a magyar ételekkel. A gyermekmenü fogásainál külön kiemelték, hogy értékelik a kreativitást és a játékosságot, amit Dalnoki Bence és Nyikos Patrik belevitt az ételekbe.

Az 1987 óta futó versenyen hazánk csak 2008 óta vesz részt, de azóta már szép sikereket ért el, elég csak a 2016–17-es évre gondolni, amikor Széll Tamás megnyerte a Budapesten tartott európai döntőt, és Lyonban a negyedik helyet szerezte meg. Az idei évben azonban Magyarország ennél is jobb eredményt ért el, és elhozta a bronzérmet Lyonból.

Hazánkat a második helyezett Norvégia és a győztes Dánia előzte meg.

A szakácsszakma Oscar-díja: minden, amit tudni érdemes a Bocuse d’Or szakácsversenyről

A versenyt először 1987-ben rendezték meg, azóta azonban sokat változtak a szabályok és a lebonyolítás. Cikkünkben összeszedtük, hogy mit érdemes tudni a szakácsok Oscar-díjáról.

Hazatérnek külföldről a vendéglátósok

Egyre többen jelentkeznek éttermi munkára olyanok is, akik korábban külföldön dolgoztak, és egyre többen terveznek hazatérni Ausztriából is, vagy most nem akarnak külföldre szerződni. Egyedi bérezés van az ágazatban, esetenként jelentős, de indokolt különbségekkel. Nincs már olyan mértékű munkaerőhiány a vendéglátásban, mint amelyet az elmúlt pár évben megtapasztalhattunk. 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.