BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszólalt a Volánbusz a százzal száguldó és közben mobilozó sofőr botránya után

Az egyik utas vette fel, hogy a Volánbusz sofőrje százas tempónál telefonozott. A közlekedési cég mélyen elítéli a videóban látható cselekedetet, az eset kapcsán belső vizsgálatot indítottak.

Egy Pécsről Budapestre tartó busz sofőrjét az egyik utas megörökítette, amint a telefonját nézi, miközben 100 kilométer per órás sebességgel vezet. A felvétel alapján valószínűsíthető, hogy a vezető facebookozott. Korábban az RTL közölt videót erről az esetről. 

Az esettel kapcsolatban a portál megkereste a Volánbuszt, a cég azt közölte: 

„Mélyen elítéljük a videóban látható, utasokat veszélyeztető cselekedetet, az eset kapcsán azonnal belső vizsgálatot indítottunk.

A KRESZ vezetés közbeni mobilozást tiltó passzusa természetesen vonatkozik az autóbusz-vezetőinkre, valamint a telefontartóban lévő mobiltelefon használatára is – azzal a szigorítással, hogy 

az autóbusz-vezetők semmi olyan egyéb tevékenységet nem folytathatnak, ami elvonná figyelmüket a vezetéstől.”

Ez szabályzatuk szerint konkrétan azt jelenti, hogy „a mobiltelefon vezetés közbeni használata a kihangosító vagy a headset alkalmazásával csak szolgálati ügyben és csak rövid ideig engedélyezett. Álló jármű esetében, forgalmi okok miatt álló járműben (vasúti átjáró előtt, piros lámpánál, torlódás esetén) az elindulásig használható kézben tartott mobiltelefon.”

A közlekedési vállalat szerint ezzel a sofőrnek is tisztában kellett volna lennie: „Az autóbusz-vezetők rendszeres oktatásának részét képezik a mobiltelefon használatára vonatkozó tudnivalók is. Amennyiben a szabálytalan mobiltelefon-használat bizonyítható,  a társaság kollektív szerződésében foglaltak szerint a munkáltató különböző szankciókat alkalmaz, súlyosabb esetben vagy a kötelezettségszegés ismétlődő jellege esetén akár a munkaviszony megszüntetésére is sor kerülhet. A hasonló esetek elkerülése érdekében társaságunk időről időre kommunikációs kampányt folytat munkavállalói körében” – fogalmazott a cég.

Részegen szállította az utasokat a Volánbusz egyik sofőrje – videó

A rendőri igazoltatáskor derült ki, hogy a Volánbusz egyik sofőrje ittasan szállított utasokat. A buszsofőrt szombaton kora délután kapták el, amikor Egerből Balaton község felé szállított utasokat a 25-ös főúton.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.