Kilencvenkét éves korában ismét megnősülne Rupert Murdoch milliárdos médiamágnás – számolt be először a The New York Times. Az üzletember eljegyezte 67 éves Elena Zhukovát, a nyugalmazott molekuláris biológust, akivel Murdoch tavaly kezdett randevúzni.

Fotó: AFP

A befolyásos milliárdos tavaly azonban egy másik nővel akarta még összekötni az életét. Rupert Murdoch 2023-ban jelentette be, hogy eljegyzi a nála 26 évvel fiatalabb Ann Lesley Smith, de két héttel később inkább felmondta az eljegyzést

állítólag azért, mert az üzletember kényelmetlenül érezte magát Smith evangéliumi vallási nézetei miatt. Rupert Murdoch eddig négyszer nősült, az első három házasságából hat gyermeke született. Korábban Patricia Booker ausztrál légiutas-kísérő, Anna Mann skót származású újságíró és Wendi Deng kínai születésű vállalkozó volt a felesége. 

Közel hetvenéves médiakarrierjét tavaly zárta le Rupert Murdoch, aki egy levelében jelentetett be, hogy visszavonul a  Fox Corporation és News Corporation irányításától. Murdoch a The News Corporation nevű cégén keresztül több száz kiadó tulajdonosa volt világszerte, köztük az Egyesült Királyságban (The Sun és The Times), Ausztráliában (The Daily Telegraph, Herald Sun, The Australian), az Egyesült Államokban (The Wall Street Journal, New York Post), érdekeltségébe tartozik a HarperCollins könyvkiadó, valamint a Sky News Australia és a Fox News televíziós csatorna is. A médiamogul és családja vagyonát a Forbes 2023-ban 17,3 milliárd dollárra (6,8 ezermilliárd forint) becsülte. 

A Világgazdaság is megírta, hogy peren kívüli megállapodással zárult a Fox News és a Dominion választási rendszereket gyártó cég bírósági eljárása. A médiavállalat beleegyezett, hogy 

a jogi eljárás lezárása fejében 787,5 millió dollárt fizet ki az őt perlő cégnek. 

A Dominion Voting Systems 1,6 milliárd dollárra perelte rágalmazás miatt a Fox Newst, amiért a 2020-as elnökválasztást követően a médium több műsorában megkérdőjelezték a választás lebonyolításának törvényességét, megemlítve a szavazógépek szerepét is. 

A peren kívüli megegyezés után elküldték Tucker Carlson műsorvezetőt, aki szintén többször megkérdőjelezte a választás tisztaságát. 

Korábban Murdoch elismerte, hogy a csatorna egyes kommentátorai is hangoztatták Donald Trump volt amerikai elnök és szövetségesei azon állítását, hogy a Demokrata Párt elcsalta a 2020-as elnökválasztást, amelyből Joe Biden került ki győztesként.