Hegedűs D. Géza lett a nemzet színésze
Hegedűs D. Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi docens lett a nemzet színésze – írja a Nemzeti Színház. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja júliusban elhunyt. Így idén immáron harmadik alkalommal gyűltek össze a nemzet színészei, hogy új tagot válasszanak maguk közé.
Idén lett a Csikos Sándor és Kulka János is a nemzet színésze. Kedden a választás Hegedűs D. Gézára esett.

Hegedűs D. Géza művészeti alkotótevékenységét számtalan díjjal és rangos kitüntetéssel ismerték el. A Jászai Mari-díjat 1980-ban, az Érdemes Művész kitüntetést pedig 1989-ben kapta meg. A Vígszínház Hegedűs Gyula-emlékgyűrűjét 1982-ben, a legjobb alakításért járó Ajtay-díjat pedig hétszer nyerte el. 2006-ban Harsányi Zsolt-emlékdíjjal jutalmazták. 2007-ben kiváló művész lett, és örökös tagság kitüntetést kapott. 2008-ban Gundel Művészeti Díjjal és Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal ismerték el gazdag pályáját. 2009-ben megkapta a Kossuth-díjat is.
A Nemzeti Színház beszámolója szerint a színész csaknem 150 színpadi szereppel, 40 rendezéssel és több mint 70 film-, illetve tévéjátékkal a háta mögött a mai napig nemzedékének egyik legtöbbet játszó, legaktívabb művésze.


