Kiderült, melyik a legélhetőbb és a legveszélyesebb város
Idén is Bécset ítélte a világ legélhetőbb nagyvárosának a külföldiek számára a Mercer tanácsadócég, amelynek ranglistáján Budapest – tavalyhoz hasonlóan – a 76. helyen szerepel.
Az 1,9 millió lakosú osztrák főváros tizedik éve áll a toplista élén megfizethető közszolgáltatásaival és lakhatási lehetőségeinek bőségével.
A szerdán közzétett ranglista második helyén Zürich szerepel, a harmadikon München, az új-zélandi Auckland és a kanadai Vancouver osztozik, ami azt jelenti, hogy az első öt helyezett nem változott tavaly óta, leszámítva, hogy Vancouver az ötödik helyről a dobogó harmadik fokára lépett.

Fotó: Joe Klamar/AFP
A New York-i székhelyű Mercer cég 231 nagyvárost vizsgált meg az ott dolgozó külföldiek szempontjából tíz kategória 39 tényezőjét, köztük a politikai és társadalmi környezetet, a közszolgáltatásokat, a lakhatást, az egészségügyet, a szabadidős és sportlehetőségeket, az oktatást és a kulturális életet figyelembe véve.
Ázsiában a 25. helyen álló Szingapúr, Dél-Amerikában a 78. helyen szereplő Montevideo a térség listavezetője. A Közel-Keleten és Afrikában a 74. helyen álló Dubaj a legjobb. London Milánóval osztozik a 41. helyen.
A tanácsadó cég honlapja szerint Budapest a 76. helyre került.
A kelet-európai régió legélhetőbb öt városa között Prága (69.) és Ljubljana (74.) után a harmadik, Pozsonyt (80.) és Vilniust (81.) előzte meg.
Az összesített ranglista alján változatlanul Bagdad áll. A sereghajtók közé tartozik továbbá a Közép-afrikai Köztársaság fővárosa, Bangui és a Szanaa jemeni főváros.
A Mercer idén külön listát állított össze a közbiztonság szempontjából. A Nyugat-Európa által dominált lista élén Luxembourg áll, mint a világ legbiztonságosabb városa.
Mexikói város a legveszélyesebb
Az amerikai határhoz közel eső mexikói Tijuana volt a világ legveszélyesebb városa 2018-ban egy közbiztonsággal és bűnözéssel foglalkozó mexikói szervezet ranglistája szerint.
A Közbiztonsági és Bűnügyi Igazságszolgáltatási Civil Tanács nevű szervezet – amely minden évben rangsorolja a gyilkosságok gyakorisága alapján a világ legveszélyesebb városait – helyi idő szerint kedden kiadott jelentése szerint
Tijuanában tavaly átlagban 138,2 gyilkosság jutott 100 ezer lakosra.
Az ugyancsak mexikói Acapulco városában 110,5 gyilkosság jutott minden 100 ezer lakosra, míg a venezuelai fővárosban, Caracasban 99,9 embert öltek meg százezerből.

Fotó: Francisco Vega/AFP
Összehasonlításul például Németországban 2015-ben 100 ezer lakosra 0,8 emberölés jutott a német statisztikai hivatal adatai szerint.
Három éven át, 2011 és 2014 között a világ legveszélyesebb városainak listájának első helyét a hondurasi San Pedro Sula foglalta el, de ott azóta a gyilkosságok száma mintegy 75 százalékkal csökkent.
A szervezet 2018-as jelentése szerint a világ tíz legveszélyesebb városa mind Dél-Amerikában található: öt Mexikóban, három Venezuelában, kettő pedig Brazíliában van. A világ 50 legveszélyesebb városát felvonultató listán a leggyakrabban Mexikó (15 várossal) és Brazília (14 várossal) szerepel.
A lista hivatalos statisztikákon, sajtó-adatbázisokon és statisztikai előrejelzéseken alapszik. Olyan városok kerülhetnek fel rá, amelyek nem háború sújtotta területen vannak, és több mint 300 ezer lakosúak.