BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kifulladt a lakáspiaci drágulás lendülete, stagnálnak a kínálati árak

Csökkenő kereslettel párhuzamosan bővülő kínálat jellemzi a hazai lakáspiacot idén, aminek következtében a kínálati árak csak minimálisan, Budapesten is csupán 1 százalékkal nőttek, sőt, van, ahol stagnáltak, év elején kifulladt a máskor szokásos drágulás lendülete. Az összesített áremelkedés az első negyedévben 2 százalék alatti volt.

Felemás képet mutat a lakóingatlanok, ezen belül a használt lakások piaca a tavaly bekövetkezett fordulatnak köszönhetően. 2022 eleje óta ugyanis mérséklődik a lakáspiaci forgalom, az idei első negyedév során több mint 30 százalékkal kevesebb használt lakás cserélt gazdát, a kínálat viszont fokozatosan bővül – összegezte az Ingatlan.com.

Rear,View,Of,Young,Couple,Looking,At,Their,New,House
rear view of young couple looking at their new house
Fotó: Shutterstock

A tavalyi utolsó negyedéves árcsökkenést követően az idei első negyedévben ismét emelkedtek a lakásárak, de a KSH adatai szerint a szokásos év eleji drágulás lendülete 2023-ban már elmaradt a korábbiaktól. 

Budapesten és a vármegyeszékhelyeken 1-1 százalékkal nőttek az átlagos négyzetméterárak, Pest megyében pedig stagnáltak. 

A kisebb főváros környéki településeken volt csak 4 százalékos áremelkedés.

Az adásvételek száma a múlt év eleje óta negyedévről negyedévre csökken, ezzel párhuzamosan viszont az eladó lakóingatlanok kínálata fokozatosan bővül.

Az adásvételek számának csökkenése várható volt, a lakóingatlanok piacát ugyanis visszafogta a bizonytalan környezet és a magas hitelkamatok

– mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, aki arra számít, hogy az idén 100-110 ezer lakás cserél gazdát, szemben a tavalyi több mint 130 ezres forgalommal.

A tényadatok szerint az első negyedévben a használtlakás-árak országos szinten átlagosan 1,9 százalékkal nőttek az előző év utolsó három hónapjához képest, ami fordulatot jelez.

Elkezdődött a budapesti lakásárak csökkenése

Általában a stagnálás jellemzi a fővárosi ingatlanpiacot, de vannak kerületek, ahol már az árcsökkenés is látszik – olvasható az Otthon Centrum közleményében. A vásárlók kevésbé voltak aktívak az elmúlt negyedévben, illetve a külkerületek kisebb lakásai voltak a népszerűbbek. A belváros „exkluzív”, drága lakásai iránt megcsappant a kereslet.

Az alig 2 százalékos drágulás mérsékeltnek mondható, a legfrissebb adatok szerint 2023 első három hónapjában 9 százalékkal voltak magasabban a lakásárak, mint egy évvel korábban. 

Az éves szintre vetített 9 százalékos drágulás már sokkal mérsékeltebb tempó a korábbi évek 15-25 százalékos üteméhez képest 

– tette hozzá a szakember.

Budapesten július végén 942 ezer forint, a januári szintnél mindössze 1 százalékkal volt magasabb az eladásra kínált használt lakások átlagos négyzetméterára az Ingatlan.com adatai szerint.

20200421 Balaton Eladó ház Eladó ingatlan tábla hirdetésFotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG  20200421 Balaton 
Eladó ház 
Eladó ingatlan 
tábla 
hirdetés

Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A vármegyeszékhelyeken ugyancsak 1 százalékkal, 595 ezer forintra nőtt az átlagár, Pest megyében 690 ezer forinton stagnált. A kisebb Budapesten kívüli településeken pedig 4 százalékkal, 388 ezer forintra nőtt.

Összességében lényegében stagnáltak az árak minden településtípus esetében.

A legfrissebb adatok szerint továbbra is mérsékelt forgalmat tükröző, új egyensúlyi helyzetben van a lakáspiac a szakértő értékelése szerint. 

Némi változást hozhat az előttünk álló fél év a lakástámogatások átalakulása miatt. 

Több ezer család dönthet úgy még idén, hogy előrehozza lakásvásárlását annak érdekében, hogy kihasználja a nagyobb városokban elérhető CSOK-ot és az ahhoz kapcsolódó kedvezményeket

– fogalmazott az Ingatlan.com szakértője.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.