Kiskereskedelem

Így készülnek az újranyitásra a magyar üzletek

Miután már 2,5 millió magyar állampolgár megkapta legalább az első adag koronavírus elleni vakcinát, így fokozatosan elindulhat a hazai gazdaság újranyitása. Meg is érkeztek az üzletek, illetve bevásárlóközpontok első bejelentései, hogy milyen új szabályokkal és változtatásokkal várják majd vásárlóikat.

Kedd délutánig két és fél millió embert oltottak már be valamelyik koronavírus elleni vakcinával Magyarországon.

Ahogy azt a kormányfő már korábban jelezte, országszerte elkezdődhet a nyitás, így szerdától több szabály is változik.

Az üzletekbe 10 négyzetméterenként egy vevőt szabad beengedni, és már a bolt bejáratánál tájékoztatni kell a vásárlókat arról, hogy egyszerre hányan tartózkodhatnak odabenn. Minden üzletben kötelező kézfertőtlenítőt bocsátani a vevők rendelkezésére, és a kosarakat is rendszeresen fertőtleníteni kell. A 14 év alattiakat, illetve 65 felettieket egy segítő kísérheti az üzletekben.

Fotó: Shutterstock

A központi szabályozások mellett egyéb egyéni szabályokat is bevezetnek a hazai üzletek a biztonságos újranyitáshoz:

  • A MediaMarktnál például külön online applikáció segíti majd a zökkenőmentes beléptetést.
  • Van olyan bevásárlóközpont, amely a vásárlóforgalom egyirányúsítását tervezi, így van ez a Westend esetében is.
  • Míg az Ikea tíz helyett tizenöt négyzetméterrel számol egy vásárlóra.
  • Az Aldi üzletlánc hosszabb nyitvatartásra tér majd át, ami hozzájárul a vásárlószám egyenletesebb eloszlásához.
  • Az Euronics üzleteiben pedig az ügyfeleket kérik és rendszeresen figyelmeztetik majd a 1,5 méteres védőtávolság betartására.
  • Az üzletek és központok eddigi bejelentései alapján a fentiekhez hasonló egyedi szigorításokkal lehet számolni az újranyitás során. Bár szolgáltatók még nem jelezték, hogy milyen szabályokkal készülnek az újraindulásra, vélhetően hasonló, és üzletenként eltérő megoldásokkal fogják biztonságosabbá tenni helyiségeiket vásárlóik számára.

    Az IKEA a megszokott nyitvatartási idők mellett Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől (április 9.), Soroksáron pedig szombattól (április 10.) várják a vásárlókat. A bútorbolt arra kéri a lakosságot, hogy csak vásárlás céljával látogassák az áruházakat, és – ha lehetséges –, egyedül érkezzenek.

    A MediaMarkt áruházai már ma megnyitottak, a műszaki áruházlánc áruval feltöltött, fertőtlenített üzletekkel várja a vásárlókat. Az áruházakban maximalizálták az egyszerre bent tartózkodó látogatók számát, a zökkenőmentes beléptetést egy applikáció is segíti.

    Az Euronics műszaki áruházlánc mind a 68 boltja is már rendes nyitvatartási időben várta szerdától a vásárlókat. A vonatkozó kormányrendelet értelmében az ország második legnagyobb műszakicikk-forgalmazója üzleteiben egyidejűleg 10 négyzetméterenként egy fő vásárló tartózkodhat. Az áruházak bejáratánál a létszámkorlátozásra ügyelő munkatárs folyamatosan számolja a be- és kilépő vásárlókat. Az Euronics kéri, hogy aki teheti, egyedül érkezzen, csak a legszükségesebb mértékben érintkezzen az értékesítőkkel, illetve a kiállított termékekkel, és lehetőség szerint válassza a készpénzmentes (bankkártyás) fizetést.

    üzletek Euronics MediaMarkt Aldi WestEnd kereskedelem boltok újranyitás
    Kapcsolódó cikkek