Az idén májusban a nyers adat szerint 12,7, naptárhatástól megtisztítva 12,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelem forgalmának volumene az előző év azonos időszakához képest – közölte csütörtök reggel a KSH.

20220502 Budaörs Tesco Budaörs Hipermarket Fotó: Móricz-Sabján Simon  MOR  Világgazdaság VG A képen: akció  tábla
20220502 Budaörs 
Tesco Budaörs Hipermarket 

Fotó: Móricz-Sabján Simon  MOR  Világgazdaság 
VG 

A képen: akció  tábla
Hiába az akciók, a vásárlók több mint fél éve egyre kevesebb árut vesznek a boltokban. Fotó: Móricz Sabján Simon / Világgazdaság

Ugyanez áprilisban még 13,6, illetve 12,6 százalékos mínuszt mutatott. Az akkori nyers adat minden idők legdurvább visszaesése volt, még a pandémia idején sem mértek ekkorát. Ez még úgy is sokkolta az elemzőket, hogy egyébként az elmúlt bő fél év kiskereskedelmi számait vizsgálva egyértelműen masszívan romló trend látszott: az üzemanyag-forgalom kiszűrésével ugyanis a havi alapú kiskereskedelmi teljesítmény hetedik hónapja zárt csökkenésben. A boltok forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint

A májusi 12,7, illetve 12,3 százalékos visszaesés tehát továbbra is azt jelzi, hogy nincs érdemi javulás, a kilábalás továbbra sem kezdődött meg a kiskereskedelemben.

Mi történt a boltokban 2023 májusában?

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 7,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 25,9 százalékkal lett kisebb az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint 

a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal maradt el az áprilisitól.

Áprilisban márciushoz képest 0,9 százalékos mínuszt mértek, ezt megelőzően viszont márciusban februárhoz képest (igaz, lényegében az üzemanyag-vásárlás élénkülése miatt) 0,7 százalékos növekedés állt be. Ez egyelőre egyszerinek tűnik.

Mindenesetre májusban az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 8,2, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4 százalékkal mérséklődött. Viszont a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 4,6 százalékos növekedést mértek. Ennyit a jó hírekről: a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 5,9, a használtcikk-üzletekben és a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 16-16, az iparcikk jellegű vegyes és a bútor-, műszakicikk-üzletekben pedig 20-20 százalékkal zuhant be a forgalom.

 

Érdemes megnézni az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem alakulását is, itt a volumen 9,3 százalékkal csökkent. Az üzemanyagtöltő állomások forgalma is lejtmenetben van, amit persze gerjeszt a korábbi 480 forintos hatósági ár magas bázisa. Mindenesetre májusban 25,9 százalékkal maradt el a kutak értékesítése az előző év azonos havitól. A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 6,9 százalékkal mérséklődtek.

Mi történt a boltokban 2023 januárja és májusa között?

Az idén január–májusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 10,8 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakában mértet. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,5 százalékkal esett vissza az értékesítés.

Mennyi pénzt hagytak a magyarok májusban a boltokban?

Az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 

1514 milliárd forintot ért el.

Áprilisban ez 1479 milliárd forint volt, márciusban 1511 milliárd, februárban 1310 milliárd, januárban 1333 milliárd. Azt azért hozzá kell tenni, hogy hagyományosan az év első két hónapja a leggyengébb kiskereskedelmi szempontból. Fontos látni, hogy miközben a számok egyértelműen bizonyítják a megvásárolt termékek mennyiségének a visszaesését, a vaskos drágulás miatt a pénzben mért forgalom bőven növekszik: a magyarok 5,4 százalékkal fizettek többet a pénztáraknál, mint egy éve. Mindez azonban nem releváns, hiszen drágábban kevesebbet lehet vásárolni, ráadásul a boltok hiába vannak a pénzüknél, a volumen csökkenése nagyban fenyegeti a nyereségességüket.

Hogyan alakulhat a boltok forgalma a jövőben?

Miután a második negyedév is meglehetősen gyenge teljesítménnyel kezdődött, a szakértők azt jósolták, hogy a tavaszi, nyár eleji hónapokban aligha várható érdemi javulás. Ennek oka főképp az, hogy a háztartások vásárlóereje továbbra is csökken. Ebben enyhülést a kötelező akciók hozhatnak, de ezek hatása később látszik majd, miután a rendszer júniustól él. Ugyanakkor a nem szükségszerű kiadások visszafogása folytatódhat, így a fogyasztás érdemi csökkenésére számítanak a második negyedév során is. Aztán megkezdődhet egy lassú kilábalás, de látványosabb felívelés inkább csak a második fél évre várható. 

Ezt az magyarázza, hogy az egyre alacsonyabb bázis miatt mérséklődhet a kiskereskedelmi fogalom visszaesésének mértéke, amit tovább lendít, hogy az év második felétől az is érdemben lassulhat. Ennek következtében az újra emelkedő reálbérek hozhatnak pluszt, illetve a közelmúltban bejelentett, egyes élelmiszerekre vonatkozó árcsökkentések, a kiskereskedelmi kötelező akciók megemelése, valamint az árfigyelő rendszer is hozzájárulhat a forgalom fokozatos javulásához.

Nincs több titok: elindult az árfigyelő – nyilvános, melyik bolt a legolcsóbb

Mától a Lidl, az Aldi, a SPAR, a Tesco, az Auchan és a Penny árai is nyilvánosan összehasonlíthatók bárki számára.