BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcstalálkozóról egyeztet a külügy

Magyarországi látogatásra hívta Mádl Ferenc köztársasági elnök Vojiszlav Kostuncia jugoszláv elnököt -- jelentette be Martonyi János hétfőn. A NATO védelmi minisztereinek birminghami informális ülésén is a balkáni stabilizáció a téma.

A Külügyminisztérium (KüM) jelen pillanatban arról egyeztet, hogy a legmagasabb technikai szintű találkozó jöhessen létre az új jugoszláv vezetéssel, a közigazgatási államtitkárok részvételével -- felelte a Világgazdaság kérdésére Martonyi János külügyminiszter a bosnyák kollégájával, Jadranko Prliccsel folytatott megbeszélést követő keddi tájékoztatón. A köztársasági elnök gratuláló táviratában magyarországi látogatásra hívta meg Vojiszlav Kostunicát -- tette hozzá Martonyi János.



Nagy hangsúllyal kerültek szóba a jugoszláviai fejlemények Mádl Ferenc köztársasági elnök és a bosnyák külügyminiszter budapesti találkozóján is. Mindketten nagy várakozással tekintenek a délszláv változásokra.



Kedvezően befolyásolhatja a magyar--jugoszláv kapcsolatokat az embargó feloldása, hiszen ezentúl szabadon lehet kereskedelmet bonyolítani Jugoszláviával -- fejtegette Szent-Iványi István. Az Országgyűlés külügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke úgy látja: a magyar élelmiszer- és feldolgozóipar piaci esélyei jók a déli szomszédnál, és lehetőség nyílhat arra is, hogy az újjáépítési projektekbe bekapcsolódjanak a magyar vállalatok. Az első években 100-200 millió dollár értékű magyar export is elképzelhető -- tette hozzá.



A NATO védelmi minisztereinek birminghami informális ülésén -- melyen részt vesz Szabó János honvédelmi miniszter és Fodor Lajos vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka, vezérkari főnök is -- áttekintik a balkáni helyzetet, kiemelt figyelmet fordítva többek közt Jugoszláviára.



Az MDF üdvözli a jugoszláviai választásokat követő demokratikus fejleményeket, a jugoszláv társadalom többségi akaratának érvényesülését és az új szövetségi államfő, Vojiszlav Kostunica elnök eskütételét -- mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján. A politikus reményét fejezte ki, hogy a hamarosan kialakuló politikai stabilitásnak, a bizalomnak és a demokratikus közakaratnak a légkörében a vajdasági magyar önrendelkezés is valósággá válik -- adta hírül az MTI.


Megújulhatnak a magyar--jugoszláv kapcsolatok Magyarországi látogatásra hívta Mádl Ferenc köztársasági elnök Vojiszlav Kostuncia jugoszláv elnököt -- jelentette be Martonyi János hétfőn. A NATO védelmi minisztereinek birminghami informális ülésén is a balkáni stabilizáció a téma. VG-összeállítás-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.