BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minősített ajánlattevők jegyzéke

November 15-ig lehet pályázni a minősített ajánlattevők listájára kerülésre. Ezúttal az eredményesen pályázók a korábbi egy év helyett -- a Közbeszerzések Tanácsa (KT) döntése értelmében -- két évig szerepelnek a jegyzéken.

A hatályos törvény a minősített ajánlattevők jegyzékét csupán egyfajta közbeszerzési eljárás -- az úgynevezett meghívásos -- és annak is csak egyik változatánál teszi szükségessé. Így a jegyzékre nem kerülő pályázók a közbeszerzések más típusaiban -- nyílt, a meghívásos másik változata, valamint tárgyalásos eljárás esetén -- továbbra is korlátozás nélkül vehetnek részt. A minősített ajánlattevők jegyzékén való szereplés azonban konkrét közbeszerzési eljárás során nem mentesíti a pályázókat az előírások -- hatósági igazolások, nyilatkozatok és egyebek csatolásától -- betartásától.



A KT eddig évente írt ki pályázatot a jegyzékre felkerülni kívánó ajánlattevők számára. A testület határozata értelmében a mostani pályázaton eredményesen szereplők két évig, azaz 2001--2002-ben rákerülnek a minősített ajánlattevők jegyzékére. Ennek ellenére a pályázatot jövőre is kiírják, lehetőséget adva a listán nem szereplőknek is a felkerülésre. Ők viszont -- eredményes pályázat esetén -- értelemszerűen már csak egy évig maradnak a jegyzéken. A következő két évre, azaz a 2003--2004-re szóló pályázatot pedig 2002-ben írja ki a KT.



A minősített ajánlattevők jegyzékére való felkerüléshez a KT szempontrendszert dolgozott ki, amelyet a pályázati lap tartalmaz. Ez három fő fejezetből áll. Az általános rész a vállalkozás alapadataira vonatkozó kérdéseket foglalja össze, amihez értelemszerűen nem rendeltek pontszámot.



A vállalkozás gazdasági adataival foglalkozó fejezetben kell ismertetni a mérlegadatokat, illetve az ezekből számítható pénzügyi mutatókat (ezeket a pályázónak kell kiszámítani). A gazdasági adatok alapján elérendő minimális pontszám 27. A vállalkozás szakmai ismertetése című fejezet a minőségi követelmények ismertetésére és a referenciák bemutatására tér ki. Kizárólag olyanok sorolhatók fel, ahol a pályázó a referenciaként megjelölt céggel szerződő félként szerepelt. A minőségi követelményekkel legalább 25, míg a referenciákkal minimum 10 az elérendő pontszám. A minőségi ajánlattevők jegyzékére kerüléshez tehát lagalább 62 pont szükséges, de az egyes fejezetekben elért többletpontszám nem vihető át a másikba.





Újdonság, hogy két évre készül November 15-ig lehet pályázni a minősített ajánlattevők listájára kerülésre. Ezúttal az eredményesen pályázók a korábbi egy év helyett -- a Közbeszerzések Tanácsa (KT) döntése értelmében -- két évig szerepelnek a jegyzéken. Munkatársunktól-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.