BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ostromolják az erődöt

A hazai televíziózás egyik legdrágább produkciója, Az erőd bukdácsolva indult az első hetekben a Tv 2-n. Az első két játék nézettségét egy-egy kommersz Bud Spencer-film az RTL-en jelentősen megelőzte, sőt, a vetélkedő előtt futó argentin szappanopera is "csúcsra járatva" szerepel.

A három éve többszereplőssé vált televíziós piac mindeddig egyik legköltségesebb produkcióját indította útjára a Tv 2 október közepén. A francia licenc Fort Boyard -- Az erőd címmel kerül képernyőre, információnk szerint adásonként 15 millió forintba kerül, a jogdíjjal együtt a teljes költség 270 millió körül alakul.



A sok országban sikert aratott ügyességi játék a piaci-szakmai várakozások alatt teljesített az első két hétben. Mindkét szerdán hasonló nézőszámot vonzott: először 1,69, rá egy hétre csak 1,59 millióan nézték a teljes népességből; ez az éppen televíziózók 34,6, illetve 32,4 százaléka. A kereskedelmileg legfontosabb 18--49 éves korosztályban ugyanekkora arányt, 33,8, majd 33,7 százalékot regisztrált az AGB Hungary mérőrendszere.



A harmadik héten, november elsején magához térni látszott a műsor: a teljes népességben csaknem 2 millióan voltak rá kíváncsiak, többen, mint az RTL-en vetített E. T. -- A földönkívüli című Spielberg-felnőttmesére. (A 18--49-es csoportban viszont maradt a vetélytárs 8 százalékpont közönségarány-előnye.)



Feltűnő, bár egyáltalán nem egyedülálló, hogy az első két játékra mindkét életkori csoportban jóval kevesebben voltak kíváncsiak, mint két (a kommersz filmek közt sem magasan jegyzett) Bud Spencer-filmre az RTL-en. Ami pedig talán leginkább jellemzi a mai televíziós nézői ízlésvilágot, az az, hogy Az erődöt megelőző argentin szappanopera-széria, a Vad angyal hétről hétre tarol, a tévézők fele erre kapcsol, majd az ügyességi játék első perceiben (a teljes lakosságban) 1-1,3 millió közti számban csatornát vált, vagy kikapcsolja a készüléket.



Mindkét film ára töredéke a nagy apparátussal készített játékénak, a környezetében eladott reklámidő értéke viszont, ha nem következik be változás a nézők szokásaiban, lényegesen magasabb.


Nehézségekkel indult a drága játék A hazai televíziózás egyik legdrágább produkciója, Az erőd bukdácsolva indult az első hetekben a Tv 2-n. Az első két játék nézettségét egy-egy kommersz Bud Spencer-film az RTL-en jelentősen megelőzte, sőt, a vetélkedő előtt futó argentin szappanopera is "csúcsra járatva" szerepel. MUNKATÁRSUNKTÓL-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.