A Magyar Posta a közbeszerzési törvény alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatai alapján tette meg módosító javaslatait. Egyebek között úgy vélik, hogy a törvénynek taxatív felsorolást kell adnia arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzés szempontjából mely tevékenységek minősülnek közszolgáltató tevékenységnek.
Olyan preferenciaszabályok bevezetését is javasolják, amelyek lehetővé teszik, hogy az egyes, meghatározott tevékenység ellátására alapított leányvállalatok (EU-ban ún. "kapcsolt vállalat") közbeszerzési eljárás nélkül juthassanak megrendeléshez az irányító vállalkozástól. Az országos hálózattal, több telephellyel bíró nagyvállalatok ebből adódó beszerzési specialitásai -- olvasható a módosítási javaslataik között -- érvényesíthetők legyenek közbeszerzési eljárásokban. Ennek egyik módja a közbeszerzési értékhatárok megemelése, másik módja azok differenciált rendszerének bevezetése lehet.
A postatársaság szerint tegye lehetővé a törvény a közbeszerzési szerződések meghosszabbítását abban az esetben, ha a korábban közbeszerzési eljárásokban kiválasztott szállító szerződésszerűen teljesített, illetve teljesítésével kapcsolatban semmilyen megrendelői kifogás nem merült fel.
Tegye lehetővé a törvény azt is -- javasolják --, hogy a Közbeszerzések Tanácsa által kibocsátott minősített ajánlattevők jegyzékén szereplő ajánlattevők pénzügyi-gazdasági és műszaki alkalmassági vizsgálata mellőzhető legyen konkrét közbeszerzési eljárásban az adott költségvetési évben.
A meghívásos eljárás kétfordulós jellege helyett javasolják annak a lehetőségnek a törvénybe iktatását, hogy a meghívásos eljárás egy-, illetve kétfordulós jellegéről az ajánlatkérő dönthessen. Úgy vélik, hogy tegye lehetővé a törvény az ajánlattételi határidő differenciált és ebből adódóan rugalmas megállapíthatóságát az ajánlatkérő számára egy tól--ig határ meghatározásával. Egyszerű beszerzés esetén ugyanis elegendő 20 napot biztosítani az ajánlattételre a jelenlegi 40 nap helyett.
A posta szerint legyen lehetőség arra, hogy az ajánlatkérő és az ajánlattevők konzultáción tisztázhassák az ajánlatkérési dokumentációval kapcsolatos kérdéseket összetett, illetve bonyolult beszerzések esetén. A hitelességet a feltett kérdések és az azokra adott válaszok jegyzőkönyvi rögzítésével biztosítani lehet.
A hazai ipar, termék védelme érdekében beiktatott kötelező előnyben részesítési szabályok (59. paragrafus) alkalmazásával kiválasztott ajánlat esetén az ajánlatkérő részesülhessen állami kompenzációban. Ennek hiányában ugyanis nem fűződik gazdasági érdeke a törvényi rendelkezés alkalmazásához.
A törvény hiánypótlással kapcsolatos rendelkezéseit -- 43. paragrafus (4) bekezdés -- olyan módon javasolják átalakítani, hogy az ajánlattal kapcsolatos formai hiányosságok pótlására szélesebb körben kerülhessen sor. Nincs ugyanis racionális érv amellett, hogy a jelenlegi szisztéma egyes formai hiányosságok kiküszöbölését miért engedi meg, másokét viszont miért nem.
A tárgyalásos közbeszerzési formát szélesebb esetkörben kellene engedélyezni -- véli a posta. Olyan garanciális intézményrendszert javasolnak az eljárási szabályok közé beiktatni, amellyel az ajánlatkérő az ajánlattevők számát nem tudja korlátozni, de a közvetlen tárgyalásokra -- megfelelő indokok esetén -- lehetősége van.
Tegye lehetővé a törvény -- olvasható a módosítások között --, hogy az ajánlatkérő a jogszabályban rögzítetteken túlmenően további kizáró okokat szerepeltessen az ajánlati felhívásában. További kizáró okként javasoljuk például annak szerepeltetését, ha az ajánlattevő a közbeszerzési szerződését nem szerződésszerűen teljesítette, azaz az ajánlatkérővel szemben szerződésszegő magatartást követett el. Az ajánlattevő ugyanis eldöntheti, hogy korábbi ajánlatkérői szerződésszegés esetén tesz-e ajánlatot, az ajánlatkérő viszont emiatt nem utasíthatja vissza az ajánlattevőt, illetve csak akkor, ha a szerződésszegést jogerős államigazgatási vagy bírósági határozat megállapította.
A postatársaság gátat emelne a "rosszhiszemű" pereskedők ellen. Annak ugyanis, hogy valamely ajánlattevő minden általa meg nem nyert közbeszerzési eljárást alaptalanul megtámadjon, jelenleg az igazgatási díj "elvesztésén" kívül semmilyen törvényi szankciója nincs.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.