BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Joghézag az önkormányzati törvényben

Az önkormányzati törvény módosítása, a türelmi zónák kijelölését előíró jogszabály korrigálása, illetve a zónák kijelölésének más állami szervekhez telepítése -- ezek a lehetőségek merültek fel az Alkotmánybíróság (Ab) tegnapi határozatát követően, amelyben a testület az alaptörvénybe ütközőnek találta, hogy a belügyminiszter jelölje ki a zónákat.

Alkotmányellenes, így nem hirdethető ki az a rendelkezés, mely a belügyminisztert hatalmazza fel a türelmi zónák rendelettel történő kijelölésére, amennyiben az önkormányzatok nem tesznek eleget e kötelezettségüknek -- döntött tegnap az Alkotmánybíróság. A taláros testület szerint ha egyszer az önkormányzatok kaptak felhatalmazást zónák kijelölésére, e jogukat a kormány nem korlátozhatja. Ugyanakkor a parlament az önkormányzatoknak biztosított jogkört visszavonhatja, és azt más állami szervhez is telepítheti. Az Alkotmánybíróság indoklásában hangsúlyozta: előfordulhat, hogy később válik bizonyossá a törvényhozó által eredetileg választott szabályozás alkalmatlansága, ez -- mint jelen esetben -- kiderülhet abból, hogy az "önkormányzatokra telepített hatáskör nem él". Az Országgyűlés ennek fényében juthat olyan következtetésre, hogy a zónák kijelölésének feladatát más állami szervhez telepíti át.
Az alaptörvénybe ütközőnek minősített jogszabályjavaslat benyújtója, a fideszes Juharos Róbert szerint az Ab döntése megerősítette, hogy fontos joghézag van az önkormányzati törvényben: a helyi képviselő-testületek semmilyen módon nem szankcionálhatók, ha nem hajtják végre a jogszabályban rájuk rótt feladatokat, azaz mulasztásos törvénysértést követnek el. Így a képviselő szerint szükség van az önkormányzati törvény módosítására. A türelmi zónák kérdésének megoldására az Ab által felvetett út -- a feladat más szervekhez telepítése -- a képviselő szerint nagyobb felzúdulást váltana ki, mint az eredeti javaslat. Hangsúlyozta: a bordélyházak működését tiltó New York-i egyezmény felmondásával ugyan egyetértene, de ezzel a mindenütt létező utcai prostitúció problémája nem oldódna meg.
Az MSZP egyetért az Ab döntésével, a frakció már a javaslat vitája során is hangoztatta alkotmányos aggályait -- nyilatkozta Avarkeszi Dezső. A képviselő az MTI-nek elmondta: amennyiben az ügyben megkeresik az MSZP-t, a párt kész tárgyalni a megoldás módjáról a kormányoldallal. Az önkormányzati törvény módosításához egyébként a képviselők kétharmadának támogatására van szükség.
A zónakijelölés jogának az önkormányzatoknál kell maradnia, azt kell megvizsgálni, mi akadályozta a testületeket e feladatuk ellátásában -- jelentette ki lapunknak Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. Mint mondta, szerinte az eredeti, az önkormányzatokra a szervezett bűnözés elleni törvénycsomagban a zónakijelölést hárító jogszabály előkészítése nem volt megfelelő. A zónák kijelölésének egyik gátját például a törvényben felsorolt korlátok jelentik, azaz, hogy a prostitúció meghatározott intézmények közelében nem gyakorolható. Ezért szerinte e jogszabályt kellene korrigálni. A Juharos Róbert által felvetett mulasztásos törvénysértések kapcsán a főtitkár utalt rá: az önkormányzatok ritkábban vádolhatók ezzel, mint az Országgyűlés, amit ugyancsak nem fenyeget szankció.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.