A minisztériumok tavalyi, romaprogramokra szánt kiadásairól szóló beszámolót a CTB és az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) is elfogadta a tegnapi ülésén. Hatékonynak, sikeresnek és korrektnek minősítette a tárcák tavalyi munkáját Farkas Flórián, az OCÖ elnöke.
Tavaly 7,2 milliárd forintot fordítottak a romaprogramokra, 2001-ben pedig a középtávú intézkedéscsomag végrehajtása során összesen több mint kilencmilliárdot használhatnak fel költségvetési forrásból a szaktárcák, a közalapítványok, a kisebbségi önkormányzatok és a társadalmi szervezetek. A tervezett költségvetési források a gyakorlati megvalósítás során 300-500 millió forinttal is növekedhetnek -- jelentette ki Hende Csaba. Az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára úgy látja, gyengíti a programok végrehajtását, hogy a forráshiánnyal küszködő kisebb települések információs deficittel kénytelenek szembesülni. Ráadásul nemegyszer lokális konfliktusok is tetten érhetők a helyi kisebbségi és önkormányzati vezetők közt -- hívta fel a figyelmet. A minisztériumok közül az idén legnagyobb mértékben a gazdasági és a szociális tárca vállal részt a romaprogramok finanszírozásából; előbbi 2,1, utóbbi 1,7 milliárd forint összegben.
Hende Csaba példaértékűnek tartja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács kezdeményezését: iskolákban, roma háztartásokban végzett felméréseket követően átfogó programot dolgoztak ki a megyében élő kisebbségek helyzetének javítása érdekében. A bizottság javasolta, hogy a többi megye is kövesse ezt a példát. Szabolcsban a becslések szerint 12-13 százalék a roma népesség aránya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.