A szkizofrénia betegség a pszichiátria „rákja”
A lakosság közel 1 százaléka élete során legalább egyszer szkizofrénia tüneteit mutatja. Hazánkban eszerint körülbelül 100 000 embert érintő betegségről beszélhetünk. A nyilvántartások ettől lényegesen eltérően, mintegy 50 000 szkizofrén páciensről szólnak. Feltételezhetjük, hogy a szkizofréniával élők jelentős része nem jut el pszichiáterhez, sőt orvoshoz sem, köztük például a hajléktalanok.
A kezelés hiánya vagy a nem helyénvaló kezelés mellett gyakoriak a visszaesések, ezek következményei között legsúlyosabb az öngyilkosság, amely a szkizofréniával élők 30-50 százalékát érinti, és 10 százalékuk számára végzetes kimenetelű, ez az átlagpopuláció öngyilkossági rátájának 13-20-szorosa.
A szkizofrénia óriási emberi és gazdasági terhet jelent az egyénre és a társadalomra egyaránt. Kezelési költségei messze a legmagasabbak a pszichiátriai zavarok között és az éves egészségügyi kiadások 2,5 százalékát teszik ki. Egy, hazánkban 1999-ben publikált vizsgálat eredményei szerint a direkt költségeket (8,81 milliárd forint/év) a kieső munkateljesítményből, családi terhekből és egyebekből adódó úgynevezett indirekt költségek (16,82 milliárd forint/év) jelentősen meghaladják. A direkt kezelési költségek legnagyobb hányadát (62 százalék) a hosszas kórházi ápolás adja, ennek töredéke (9 százalék) az amúgy abszolút mértékben magas gyógyszerköltség (2. ábra).
Klinikai tapasztalatok és a szakmai protokollok szerint a szkizofrénia gyógyszer nélküli kezelése nem biztonságos és nem eredményes. A modern, kevés mellékhatással járó második generációs antipszichotikumok megteremtik a komplex kezelések sikerének alapját.
A terápia fázisfüggő. A betegségfolyás különböző stádiumaiban más és más megközelítések kapnak nagyobb hangsúlyt. Az akut szakban a zavartság, a nyugtalanság, az érzékcsalódások, a nagyfokú szorongás és a realitáskontroll súlyos zavara olyan – olykor veszélyeztető – állapotot hoznak létre, amelyben elsődleges és elkerülhetetlen a gyógyszeres beavatkozás a páciens és környezetének biztonsága érdekében. Ilyenkor indokolt az intenzívebb figyelmet és védettséget biztosító akut kórházi felvétel.
A tünetek enyhülése adekvát kezelés esetén napokon belül várható, ilyenkor már célszerű elindítani bizonyos pszichoszociális beavatkozások segítségével a rehabilitáció folyamatát.
A pszichoszociális beavatkozások a pszichofarmakonok mellett, azokkal kombinációban – de sohasem önállóan – alkalmazva ma már egyenrangú részét képezik a pszichiátriai zavarok terápiájának. Sok esetben olyan változásokat, fejlesztéseket céloznak, amelyek gyógyszeresen nem érhetők el. A pszichiátriai terápiák legtöbbjében az érintett páciens együttműködése és aktív részvétele nem nélkülözhető a közösen kitűzött terápiás cél eléréséhez. A súlyos tünetek, a bizarr viselkedés és a gyakori hosszas kórházi ápolás az esetek jelentős hányadában elszigetelik a pácienst az őt körülvevőktől. A rehabilitáció pedig szakszerű segítség nélkül, automatikusan nem történik meg, sőt inkább fokozódik az elkülönülés.
A legtöbb eredmény a családterápiáktól, illetve a csoportos terápiás formáktól várható. A szkizofréniával élők családja több szempontból is kiemelt jelentőségű. A család a betegek leghatékonyabb és legerősebb támasza, de felkészítés híján a relapszusok leggyakoribb előidézője is lehet. Mára egyértelműen cáfolható az a korábbi elmélet, hogy bizonyos szülői (főként anyai) viselkedések szkizofréniát okozhatnak az utódban. Ugyanakkor számos vizsgálat megerősítette, hogy a családok érzelmi atmoszférája nagymértékben befolyásolja a szkizofrénia lefolyását, a tünetek alakulását és a visszaesések gyakoriságát. A családoknak komoly érzelmi és gyakorlati (például pénzügyi) terhet jelent egy ilyen súlyosan beteg családtaggal való együttélés és a tünetekkel való bánás. A beteg és családtagjai tehát mindannyian segítséget remélhetnek a szakszerű családi beavatkozásoktól (családi konzultációk, családterápiák, családcsoportok).
A szocioterápiák csoportos beavatkozások, amelyek a szociális kapacitást hivatottak fejleszteni, ma legtöbbször viselkedésorientált megközelítéssel. Külön rehabilitációs forma a foglalkoztatás és annak változatai, ezek alapvető célja a páciens idejének strukturálása, értelmes, hasznos tevékenységek szervezése által. A személyiség kiteljesítése és bizonyos készségek fejlesztése, valamint a hasznos tevékenységek a betegség tüneteinek visszaszorításához, de legalábbis jobb elviseléséhez, jobb életminőség eléréséhez vezethetnek. A gyógyfoglalkoztatás egyik alappillére a munkaterápia, ennek célja a tétlenség elkerülése hasznos tevékenység által, a személyiség átfogó fejlesztése. Hangsúlyozandó, hogy a gyógyfoglalkoztatás célja nem a teljesítmény és az értéktermelés.
A kreatív és művészeti „terápiák” kifejezetten a betegek kreatív kapacitásának megőrzését, fejlesztését és általa a személyiség harmonizálását célozzák. A művészi tevékenységek a pszichiátriai zavarokban szinte mindig jelen lévő szorongás elviselhető szinten tartását is eredményezhetik. A művészet eszközeivel a páciensek átjárót találhatnak az egészségesek társadalma felé, akikkel a betegség sújtotta kommunikáció jelentősen nehezül, sokszor végérvényesen megszakad.
A pszichiátriai rehabilitáció jelenleg nagyobb részben intézményekben történik, de egyre erősödik a közösségi pszichiátriai beavatkozások irányzata, ahol a gyógyszeres és pszichoszociális kezelés a betegek eredeti lakó- és munkakörnyezetében, természetes életterében folyik mobilis teamek segítségével, amelyek gyakran az otthonukban keresik fel az érintetteket. Ez az ellátási forma a legtöbb beteg és hozzátartozó számára is könynyebben elfogadható, mint az előítéletekkel terhelt „elmegyógyintézeti” kezelés, és így a rehabilitációnak sokak számára eredményesebb eszköze lehet. Alkalmazásával minimalizálható a nagyobb költségekkel és jelentős hospitalizációs kockázattal járó kórházi felvétel. A beteg eredeti környezetében maradva nem szakad ki családjából, önállóbb maradhat (kevésbé támaszkodik a kórházi személyzetre), és jobban megőrzi korábbi készségeit, kapacitásait.
A szkizofréniával élők nem a hatékony érdekérvényesítő és közösségépítő képességeikről híresek. Ezek a készségek azonban fejleszthetők. A szociális készségek fejlesztését szolgáló csoportos eljárások leggyakrabban tréningek formájában működnek. Az úgynevezett közösségi tréningek szintén idesorolhatók.
Sajátos és újabban kifejezetten támogatott kezdeményezés az önérvényesítésükben korlátozott szkizofréniával élők önsegítő csoportokban való találkozása, amelyekben megoszthatják egymással gondjaikat, tapasztalataikat és közösen dolgozhatnak ki megoldási módozatokat, közös érdekcsoportként léphetnek fel jogaikért, érdekeik érvényesítéséért. Klub formájában működve az öntevékenységet, önállóságot fejlesztik a kezelőszemélyzet lehető legcsekélyebb beavatkozásával, sőt a pszichiátria intézményrendszerén kívül, civilszervezetekben.
A fejlett ipari országokban a pszichiátriai betegeket tömörítő csoportok komoly lobbitényezőként szólnak bele akár az egészségpolitikai döntéshozásba, döntési folyamatokba is. Magyarországon is működnek pszichiátriai betegeket és hozzátartozóikat tömörítő civilszervezetek, amelyek a jövőben várhatóan egyre nagyobb szerepet nyernek a szkizofréniával élők érdekeinek képviseletében.
(A szerző osztályvezető főorvos, OPNI rehabilitációs osztály)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.