Félegyházán összejött, Edelényben 9 vokson múlt a fordítás
Szombaton összeszámolták a külföldön leadott voksokat, így 109 választókerületben eredményt hirdetett a választási bizottság. Az MSZP jelöltje fordított Kiskunfélegyházán, így viszont a Fidesz eggyel több helyhez jutott az országos listán. Az ellenzéki párt öt szoros körzetben kéri a szavazatok újraszámlálását és megfellebbezte a kecskeméti körzetben a választás második fordulójának megismétléséről szóló határozatot. Az már biztosnak tűnik, hogy Kiskunfélegyházán fordítani tudott az MSZP-s jelölt. Edelényben csak 9 szavazat kellett volna a Fidesz bravúrjához, az alulmaradt jelölt még gondolkodik az szavazatok újraszámoltatásán. A Bács-Kiskun megyei 5-ös vk-ben (Kiskunfélegyházán) mindössze 37 szavazattal vezetett a fideszes Endre Sándor az MSZP-s jelölttel, Garai István Leventével szemben, de a külföldi szavazatok összeszámlálásával megfordult a sorrend, és Garai István lett a befutó jelölt 73 szavazattal előzve meg Endrét. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 8-as vk-ban, Edelényben nem jött össze a Fidesz-bravúr, bár az első helyezett Gúr Nándort (MSZP) megközelítette Molnár Oszkár, de kilenc szavazattal kevesebbet számoltak össze. Az Országgyűlés összetétele nem változott, az MSZP-nek továbbra is 190 képviselője ülhet a Parlamentbe, a töredékszavazatok ugyanis az országos listán kiegyenlítették a megfordult körzetben szerzett mandátumból származó előnyt. (Egyéniből az MSZP 98, a Fidesz 68, az országos listáról az MSZP 17, a Fidesz 27 képviselője jutott az Országgyűlésbe.) (Index)


