BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyurcsány nem akar álarcot

Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében a hiteles politikus ismérveiről ír. A miniszterelnök azt fejtegeti, hogy nem próbál megfelelni semmilyen vele szemben támasztott szerepelvárásnak, megkísérel "nem álarc mögé bújni, hanem maradni olyannak, amilyen" ő igazából.
A kormányfő szerint a jobboldali média által sugallt képpel szemben egyáltalán nem valamilyen megkonstruált szerep szerint él. Úgy véli, hogy "sem az atyáskodó leereszkedés, sem a vezéri felülemelkedés" nem sajátja. Gyurcsány inkább úgy látja, hogy azok a gesztusok, amiket mások szereplésnek, mesterkéltnek, hamisak tartanak, inkább ügyetlenkedést, zavartságot, rosszul kifejezett érzelmeket takarnak.
Bár azt írja, hogy az elmúlt másfél évben nem sok figyelmet szentelt gesztusainak finomítására, nyilvános beszédeinek gyakorlására, azt beismeri, hogy régebben - barátai ugratásai miatt - fejlesztette egyes beszédhangjait, mert azok "kásásan szóltak".
Mindazonáltal mindezt kevésbé tartja fontosnak, mert "a politikában a hitelesség a legfontosabb, ez elsősorban a személyiségről szól; arról, hogy a mondanivaló, a szándék mögött ott van-e a közlőnek a meggyőződése, sugározza-e, hogy mindaz, amit mond, amit képvisel, abban személyesen hisz is. Hogy nem egyszerűen művi vagy betanult az, amit mond. A baloldalnak ma erénye és előnye hogy hitelesebbnek tűnik a választók számára riválisainál, de legfőképpen igaz ez legnagyobb riválisára. Sok-sok politikus személyes hitelessége együtt képes hitelessé tenni egy pártot" írja blogjában Gyurcsány Ferenc. (VGO)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.