Gyurcsányt nem a politika izgatja a legjobban, de lázasan keresi a megoldást
Gyurcsány Ferenc internetes naplójában ma - amellett, hogy Tamás fia csapatával ötödik lett a budapesti bajnokságban - beszámol arról, hogy Charles Gatival, a neves közíróval találkozott, akit barátjának nevezett. A beszélgetésen a világpolitikáról és az 1956-os forradalomról is szó esett. Ez utóbbi Gati legújabb könyve kapcsán került szóba. A miniszterelnök szerint az ősszel megjelenő kötet "árnyalja azt a képet, ami kialakult bennünk a forradalomról, a forradalom vezetőiről és résztvevőiről. Alapot ad sokfajta vitára. Bízzunk benne, hogy a politika ettől a vitától távol tudja magát tartani és engedi, hogy történészek, kutatók, a tények alapján, ne pedig politikusok és lánglelkű támogatóik, politikai meggyőződéseik és elfogultságaik alapján vegyenek részt ebben a vitában."
Gyurcsány ezután arról ír, hogy eddigi hiedelmével szemben, nem a politika izgatja a legjobban. "A kert végében lévő kis madáritató tóban, tömegesen jelentek meg a béka petéből életre kelt ebihalak. Sokat gúnyolódtak már azon, hogy egyszer bevallottam, rettenetesen irtózom a békáktól. Ami egyébként igaz. Most egészen elborzaszt maga a látvány is. Nem különben ennek megjósolható következménye. Nem politikai fegyverként ajánlom riválisaimnak, de nyugodtan bevallhatom, hogy engem békával a világból is ki lehetne üldözni.


