Májusi múzeumi pezsgés
A legutóbbi években egyértelműen bebizonyosodott, hogy hazánkban is egyre népszerűbbek a megújuló, élettel telítődő múzeumok különféle rendezvényei, köztük a múzeumi majális és a múzeumok éjszakája. Az előbbit az idén a május 18-i múzeumi világnap alkalmából május 20-án és 21-én tartják meg, immáron 11. alkalommal, a budapesti Nemzeti Múzeumban.
A patinás intézmény kertjében közel 100 budapesti, vidéki és határon túli múzeum ad ízelítőt kínálatából az érdeklődőknek. Újdonság a programok között a MúzExpo, amelyen kiállításokat rendező, múzeumtechnikai és a múzeumi marketingben jártas cégek mutatkoznak be a majális idején a Nemzeti Múzeum dísztermében. Tavaly két nap alatt körülbelül 35 ezren vettek részt a programokon. A rendezvényt az idén a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 13 millió forinttal támogatja.
Évről évre egyre többen érdeklődnek a múzeumok éjszakája iránt is, amely Európa számos nagyvárosában elképesztő tömegeket vonz a múzeumokba. Berlinben például kétszer is megtartják: január és augusztus végén. Ilyenkor tömegek vándorolnak egyik intézményből a másikba, nézik meg az óriási kínálatból a kiszemelt programokat, buszoznak az egyik helyszínről a másikra (több vonalon közlekednek a múzeumi járatok). Rendkívül népszerű a múzeumok éjszakája például Bécsben is, ahol az idén május 20-án lesz hosszú nyitva tartás számos programmal. Düsseldorfban holnap, május 6-án lesz múzeumok hosszú éjszakája.
Magyarországon Szent Iván éjjelén, június 24-én várják a látogatókat a múzeumok szerte az országban egész éjszaka. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 2003-ban rendezte meg először a múzeumok éjszakáját. Tavaly több mint 100 ezren voltak kíváncsiak a 36 budapesti és a 17 vidéki múzeum kínálatára. A sorozatot az NKA az idén 37 millió forinttal támogatja. VG


