Hátborzongató próza az idegenségről
Az Idegenek című regény első oldalain már jól érzékelhető, hogy költő írta. A rövid, erőteljes, szaggatott prózának sajátos ritmusa van, s az egyéni – de könynyen olvasható – nyelvnek is köszönhető, hogy a regény már az elején magával ragadja az olvasót. A másik ok magában a történetben kereshető.
Az elbeszélő egy kislány, aki anyjával egyik városból a másikba menekül, s a regény elején éppen olyan helyre költözik, ahol legalább egy időre letelepedhet. A plébános fogadja be őket. Idegen a kislány ebben a városban, s hogy békén hagyják, folyton hazudnia kell. Éppen az anyja tanítja meg erre, mert a hazugság az alkalmazkodás, a túlélés záloga. A kislány neve ettől fogva Anna, anyja pedig a megszálló hadsereg egyik fejesének, egy Yurij nevű katonának a szeretője lesz – hogy legalább mások békén hagyják őket.
Nemcsak a szláv nevű megszálló katonák idegenek ebben a városban, hanem az ott lakók között is szinte mindenki az. Vannak, akik tarka ruhákban járnak, remekül hegedülnek, táncolnak, mások fekete lepellel takarják le magukat. Az idegenek lehetnek romák és muszlimok, de élnek ott, és folyamatosan jönnek még más idegenek is, és bár ez fogódzót ad a saját életünkhöz, a lényeg mégsem a konkrét asszociációs lehetőség. Sokkal inkább maga az idegenség, a fenyegetettség, a gyanakvás és a kiszolgáltatottság.
A cselekmény idejéhez szintén kapunk némi támpontot, szó esik ugyanis kvarcóráról és az áhított útlevélhez szükséges biometrikus azonosítóról, valamint számítógépről, ahogy még a gyerekek iskolai túszdrámájánál is gondolhatunk valós eseményre (Beszlánra). Találunk tehát fogódzókat, kapcsolódási pontokat a saját életünkhöz, mégis: sokkal inkább az általános fenyegetettség a lényeg itt, valahol Európa peremén. Folytonos menekülés, otthontalanság, hétköznapivá lett félelem, bizalmatlanság és kiszolgáltatottság, erőszak, terror meg zsarnokság – ebben a világban nő fel Anna. Azért talán ebből a kilátástalanságból is van kiút, mert bár az utolsó oldalakon nyitva marad a történet, a figyelmes olvasó összerakhatja magának a végét is.
Már Anna beszédmódja is kitűnően érzékelteti a kislány távolságtartását, bizalmatlanságát, tárgyilagosságát, gyermeki és egyszerre túlérett, felnőttes éleslátását.
Döbbenetes erejű próza Petőcz András új regénye, amely hamar kíváncsivá teszi, majd fogva tartja az olvasót, talán mert éppen sajátos alulnézetből, egy kiszolgáltatott gyerek szemszögéből érzékelteti az idegenséget, az intoleranciát, a brutalitást, a terrort. Van min töprengenünk a regény olvasása után – itt, valahol Európa peremén.
Petőcz András: Idegenek – Harminc perccel a háború előtt, Palatinus kiadó, 2007.
Budapest, 241 oldal, 2600 forint
