BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki irányítja az egészségügi tárcát? Somody emberei a háttérben

Új vezető áll az Egészségügyi Minisztérium élén vagy továbbra is árnyékminiszter irányítja a tárcát? Az egészségügyben sorra kerülnek csúcspozícióba olyan emberek, akiket korábban Somody Imre alkalmazott – írja a Heti Válasz.

A hetilap szerint, az egészségügyiek akkor sokalltak be, amikor híre kelt, hogy az Országos Gyógyszerészeti Intézet gazdasági főigazgató-helyettesi székébe is Somody-ember ülhetett, mégpedig Somody Gertrud, a nagyvállalkozó nővére. Neki mindössze annyi kapcsolódási pontja van az egészségügyhöz, hogy a Misszió Egészségügyi Központban tulajdonosként egy ideig ő képviselte az öccsét.

A tárca csúcsvezetésében dolgozik egy másik, Somodyhoz erősebben köthető személy, Matejka Zsuzsanna, a miniszter kabinetfőnöke. Pályafutása során eddig négyszer vált meg államigazgatási pozíciójától, és minden alkalommal a Somody-birodalomba vonult viszsza. A köztes időkben Somody Imre jobbkeze volt, ám most is "elhagyta". "Csalódtam, azt hittem, sokkal nagyobb a személyes befolyásom" - mondja a hetilapnak erről Somody, aki azzal vigasztalódhat, hogy az államigazgatás egészségügyi csúcsait mára csaknem mindenütt volt alkalmazottjai hódították meg.

A máig vitatott kórházi leépítésekről szóló törvényt kidolgozó Kuntár Ágnes is Somody munkatársa volt. Kuntár visszalépett kabinettanácsadó szerepköréből, de szakmai tanácskozásokon továbbra is a minisztérium szakértőjeként lép fel.

Somody befolyását a lap által megkérdezettek egytől egyig azon próbálják lemérni, hogy mennyire képes hatni Matejka Zsuzsannára. A minisztériumban ugyanis nem Horváth Ágnes és nem is a frissen kinevezett államtitkár, hanem Matejka az erős ember. Ő az, aki "előtárgyalja" a miniszter számára a fontos ügyeket, ő mozgatja - az egymásról gyakran nem is tudó, párhuzamosan dolgozó - szakértői csapatokat, és ő válogatja a Misszióból az embereket.

Az igazi árnyékminiszter Matejka Zsuzsa, Somody Imre befolyását azonban nem szabad lebecsülni, kettősük jól kiegészíti egymást, mert a vállalkozó elsősorban elméleti, Matejka viszont gyakorlati szakember.

A modellkísérletet a kilencvenes évek második felében a Plusssz pezsgőtablettákból meggazdagodott Somody Imre indította a 23 ezer lakosú Veresegyházán és környékén. Az elképzelés lényege, hogy az egészségbiztosító - angol és amerikai mintára - odaadja a vállalkozásnak az egy lakosra jutó tb-támogatást, amit a Misszió ellátásszervezői osztanak be, a megtakarítás pedig a program szervezőié marad.

Somody 2005 végén kiszállt a kezdeményezésből, az irányított betegellátás azóta is tetszhalott állapotban van, egykori emberei viszont szépen ívelő karriert futnak be. Horváth Ágnes utóbb úgy lett minden idők legfiatalabb egészségügyi minisztere, hogy a Misszió ügyvezető igazgatói székét előbb a politikai államtitkárival cserélte fel. Molnár Lajos akkoriban kikérte - és megfogadta - Somody Imre tanácsát, aki elsősorban Horváth Ágnes munkabírását dicsérte neki. Egykori pártfogoltja végül megelőzte a miniszteri posztért vívott versenyben, bár Somody is kapott felkérést. Államtitkárként pedig egy másik, az irányított betegellátásban kipróbált személy, a budaörsi "kismisszió" vezetője, Kovács Attila lett a befutó.

Somody szaktárca-kapcsolatrendszere

Horváth Ágnes - miniszter

Matejka Zsuzsanna - miniszteri kabinetfőnök

Kovács Attila - államtitkár

Somody Gertrúd - az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgató-helyettese (Somody Imre testvére)

Király Gyula - az OEP egykori főigazgató-helyettese

Kincses Gyula - az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet főigazgatója

Kuntár Ágnes - Egészségügyi Minisztérium kabinetszakértő (2006-2007)

Gulyás Antal - Országos Mentőszolgálat gazdasági főigazgató-helyettes (2005 októberig) a svábhegyi gyermekgyógyintézet felszámolásának miniszteri megbízottja

Matejka Zsuzsanna - miniszteri kabinetfőnök

Kovács Attila - államtitkár

Somody Gertrúd - az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgató-helyettese (Somody Imre testvére)

Király Gyula - az OEP egykori főigazgató-helyettese

Kincses Gyula - az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet főigazgatója

Kuntár Ágnes - Egészségügyi Minisztérium kabinetszakértő (2006-2007)

Gulyás Antal - Országos Mentőszolgálat gazdasági főigazgató-helyettes (2005 októberig) a svábhegyi gyermekgyógyintézet felszámolásának miniszteri megbízottja -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.