Rendezett sorokban tikkadoznak a téglák, színes cserepek és cementes zsákok a Raab-Karcher Tüzép pesthidegkúti telephelyének udvarán. A kora délutáni kánikula és a látszólagos nyugalom ellenére Szepesi Tibor telepvezető beszámolása szerint az elmúlt időszakban nagy volt a nyüzsgés náluk: kamionszámra hordták az építők a téglát és a cementet. Emiatt az említett két építőanyagból hiány van a magyar piacon, a cementre gyakran két hetet is várniuk kell az építkezőknek – tudtuk meg.
A várakozás mellett még az emelkedő árakkal is szembesülniük kell az építkezőknek. A KSH adatai szerint az első negyedévben átlagosan 8 százalékkal drágultak az építőanyagok. Ezen belül a cserép ára 5-8 százalékkal, a kavicsé 5 százalékkal, a cementé 8-10 százalékkal, a tégláé pedig 10 százalékkal nőtt. Legnagyobb mértékben a szigetelőanyagok ára drágultak, azok közül is a kőzetgyapot ára szállt el a leginkább, mintegy 30-50 százalékkal. Egy építkezésnél átlagosan a teljes költségvetés 60 százalékát kell építőanyagokra fordítani, ezért az áremelkedés érzékenyen érinti az építő cégeket és a magánszemélyeket is – magyarázta Szepesi Tibor.
Ráadásul a nyáron további emelésekre kell számítani. A cement további 8-10 százalékkal drágulhat. Ebből kifolyólag a beton ára több mint tíz százalékkal is emelkedhet a következő hónapokban – tudtuk meg Szilvási Andrástól, a Magyar Betonszövetség ügyvezetőjétől.
Az ablakok és nyílászárók drágulására július előtt nem kell számítani, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben a duplájára nőtt az üveg ára, és az ablakok előállításához használt fa és PVC is 3-4 százalékkal drágult – véli Prohászka Rajmund, a Magyar Ajtó-ablak Egyesület elnöke. Jelenlegi ugyanis túlkínálat van a piacon. A nyáron beinduló építkezések és a panelprogram miatt elkezdődő felújítások hatására viszont várhatóan megnövekszik a kereslet, ami a nyár közepén körülbelül 3-4 százalékos áremelkedésben eredményezhet. Magyarországon évente körülbelül 2,5 millió darab ablakot értékesítenek. Prohászka szerint idén is hasonló keresletre lehet számítani.
Drágulni fog a tégla is: az ország vezető téglagyártója, a Wienerberger július elsején emeli az árait a bizonytalan és kiszámíthatatlan hazai piac miatt. A drágulás konkrét mértékét Rajki Diána, a cég marketing vezetője egyelőre nem tudta megmondani. Információink szerint várhatóan 3-10 százalékkal drágul majd a tégla. A cserepek ára körülbelül 3-5 százalékkal nő – tudtuk meg Kató Aladártól, a Tondach Magyarország vezérigazgatójától.
-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.