A középvezetői szintig kellene folytatni a tisztogatást a botrányoktól visszhangzó rendőrségen, állítja Sándor István. Az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság alvilágot megjárt operatív nyomozójával az utóbbi napokban kibontakozott rendőrségi válság apropóján készített az Index interjút.
A "Papa" így fogalmazott: "Nem szoktam sötétre festeni a világot, mert amúgy is az, de vannak itt olyan erők ebben az országban, amik potom pénzért megcsinálnak bármit. Most a rendőrséget és a titkosszolgálatot érintő botránysorozat után annyira inog a rendszer, hogy most szinte bármit meg mernek tenni."
A portál azon kérdésére, hogy a vezetőcserékkel rend lesz-e a rendőrség berkeiben, Sándor ezt mondta: "Nem, dehogy. Horn Gyula 1996-ban már eljátszotta ezt a mutatványt, kirúgta Pintér Sándort (országos rendőr-főkapitány, későbbi belügyminiszter), Bodrácska Jánost (egykori budapesti rendőr-főkapitány), Túrós Andrást (az Országos Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főigazgatóját). Mi történt? Semmi. Erre mondom én azt, hogy a Pintér elvitte a joystickot, a játék meg bent maradt az épületben, joystick nélkül meg nem működik a rendszer, ugye? De ő kivűlről úgy irányít, ahogy kell. A kulcsemberek ott vannak, mind komoly döntéshozó, vezető beosztásban.
Most mit csinált a Gyurcsány? Levágta a félig beteg test egynegyedét, és háromnegyed ott maradt. A maradék egynegyed majd megbetegíti a még egészséges részt is. Megyei osztályvezetői szintig le kellene mindenkit váltani, és csak a képességek és a teljesítmény alapján választani a helyükre újakat. Ez fél év alatt megoldható. Amikor ez megvan, és fölállt az új vezérkar, akkor a megmaradt osztályzetők, alosztályvezetők jöhetnek a következő lépésben. " - fogalmazott Sándor István
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.