A varázsló, mesés Gulácsy Lajos
Sokat hallottunk az utóbbi években Gulácsy Lajosról, több művét is alkalmunk volt megcsodálni az aukciósházak kiállításain, és a szakma ugyanúgy az egyik legfontosabb 20. század eleji festőnket tiszteli benne, mint a laikus közönség. Mégis több mint 20 éve nem rendeztek alkotásaiból gyűjteményes kiállítást, és akkor sem Budapesten, hanem Kecskeméten és Szekszárdon volt látható egy többé-kevésbé átfogónak szánt anyag. A fővárosban több mint 60 esztendeje nem mutatták be oeuvre-jét – leszámítva persze azt a néhány fő művet, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán megcsodálhatunk. Az aukciós kiállítások valamicskét enyhítették ezt a hiányt, ám esetükben a teljesség igénye, a „nonprofit” objektivitás természetesen nem merülhetett fel.
Finoman szólva időszerű volt tehát annak a nagyszabású Gulácsy-tárlatnak a megrendezése, amelyre a Kogart vállalkozott. Az Andrássy úti palotában nyár közepéig látható, köz- és magángyűjteményekből kölcsönzött anyag mintegy másfél száz, legtöbbünk számára csak reprodukcióról vagy arról sem ismert festményt és rajzot mutat be. A rajtuk látható kerteket, itáliai városokat, romokat, enteriőröket, vidám társaságokat, álmodozó szerelmespárokat, nőket és furcsa, groteszk alakokat álomszerű, melankolikus légkör lengi körül, történelmi, irodalmi vagy éppen mesei utalásokkal találkozunk. Hol egy kiáltás szakad fel a vászonról, hol egy sóhajt vagy halk gordonkaszót hallunk ki belőle, a késői képeken pedig fokozatosan eluralkodik a világteremtő őrület disszonanciája, ami 1919-től 1932-ben bekövetkezett haláláig elmegyógyintézetbe száműzte a festőt.
A kiállításhoz készült katalógus a minden eddiginél teljesebb Gulácsy-monográfia szerepét tölti be. Szerzője, Marosvölgyi Gábor részletesen elemzi Gulácsynak a szecesszió, az angol preraffaeliták és az itáliai reneszánsz mellett a németalföldi barokkhoz és a rokokóhoz is sok szállal kötődő, mégis markánsan egyéni és teljesen a saját korát tükröző festészetét. A Gulácsy-életmű alapul szolgálhat a kor művészetének megismeréséhez, mivel egyszerre jellegzetes példája a termékeny múltba fordulásnak, ugyanakkor előre is mutat a látomásos, szürrealista festészet, sőt a magánmitológiák költészete felé – összegzi a fiatal művészettörténész. A régi, a modern és a kortárs művészet kedvelőinek tehát egyformán kihagyhatatlan a Kogart tárlata.
