Újabb "Gyurcsány a hibás" kampány - Most a foglalkoztatás a téma
Ágh Péter az egyik XIII. kerületben kihelyezett plakát előtt újságíróknak azt mondta, hogy a Fidelitas néhány héttel ezelőtt elindított Gyurcsány a hibás című kampányának célja, hogy megnevezze ki a felelős az országban bekövetkezett hibás döntésekért - tudósít a hirado.hu az MTI alapján.
A Gyurcsány a hibás kampányt kezdeményező Kérdő Zsuzsa, a debreceni Fidelitas elnöke arról beszélt, hogy az akció néhány héttel ezelőtti elindulása óta pozitív visszajelzéseket kapnak az emberektől országosan.
Ágh Péter emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány a hibás kampány során előzőleg az egészségügyi reform hibás döntéseire hívták fel a figyelmet, most pedig arra akarnak figyelmeztetni, hogy a kormány ígéretei ellenére Magyarország az unióban az utolsó helyek egyikén áll a foglalkoztatási adatokat tekintve. Mint mondta, a regisztrált munkanélküliek között egyre nő a pályakezdő állástalanok száma, és szerintük ennek hátterében is Gyurcsány Ferenc és kormánya hibás gazdaságpolitikája áll.

