Közélet

Itt az ősz: jönnek a demonstrációk, indul a parlamenti szezon

Jövő héttől beindul a politikai ősz, amelynek nyitányát és talán legfontosabb témáját a Gyurcsány Ferenc által bejelentett cselekvési terv jelenti. Pártok közötti egyeztetések, demonstrációk és nagygyűlések, elnökválasztás, parlamenti viták - eseményekben nem lesz hiány ezúttal sem.

A parlamenti szezonkezdet előtt mindkét nagy párt frakciója megbeszéli országgyűlési stratégiáját. Szinte bizonyos, hogy a Fidesz továbbra is kivonul Gyurcsány napirend előtti felszólalásairól, és minden lehetséges alkalommal támadni fogja a kisebbségi kormányt vezető miniszterelnököt. Az MSZP energiája nagyobb részét arra kell, hogy fordítsa: legyen meg a törvények, mindenekelőtt a költségvetés és az adótörvény támogatása, de például az sem lehet mellékes számukra, hogy ne szavazzák le az interpellációkra válaszoló minisztereiket. Gyurcsány lemondása vagy maradása pedig egész ősszel napirenden maradhat, különösen, ha az SZDSZ markánsan a kormányfő személye elleni álláspontot képvisel.

Nem lesz hiány demonstrációkban és nagygyűlésekben sem. Az egykori Kossuth téri csoportok már-már hagyományos demonstrációja biztosra vehető, mint ahogy nyilván a szélsőségesek sem hagyják szó nélkül az olyan alkalmakat, mint a tévéostrom évfordulója, vagy sokkal inkább október 23-a. Nagygyűléssel ezúttal a kormány is készülődik. Gyurcsány még nyáron hirdette meg az erőszak és a kirekesztés elleni chartáját. A rendezvény jó alkalom a kormánypárti szimpatizánsok egybentartására, megerősítésére is. A Fidesz október 23-i nagygyűlése biztosra vehető.

Az őszi politikai naptár lapjai

Szeptember 8. - Az MSZP frakciójának első ülése a parlament őszi ülésszaka előtt. Napirendje a Gyurcsány-féle cselekvési terv és a szabad demokratákkal folytatandó tárgyalás.

Szeptember 12. - A Fidesz frakcióelnöksége ülésezik, a legfontosabb politikai és törvényhozási kérdésekkel foglalkoznak.

Szeptember 20. - A Magyar Charta demonstrációja. Gyurcsány Ferenc a júliusi melegfelvonulást ért támadás után hirdette meg a demonstrációt. Még nem tudni, lesz-e ellendemonstráció, várható-e rendbontás.

Szeptember 30. - A költségvetés benyújtásának határideje.

Október 23. - Nemzeti ünnep megemlékezésekkel, várhatóan az ilyenkor szokásos Fidesz-nagygyűléssel.

November 4. - Az 1956-os forradalom leverésének évfordulója. Volt már példa arra, hogy ezen a napon is balhézni próbáltak a szélsőségesek.

November közepe, második fele - Népszavazás lehet a több-biztosítós egészségügyi rendszerről. A referendum feltétele, hogy az Alkotmánybíróság szabad utat ad a kezdeményezésnek, majd a népszavazást kiírja az államfő.

Szeptember 12. - A Fidesz frakcióelnöksége ülésezik, a legfontosabb politikai és törvényhozási kérdésekkel foglalkoznak.

Szeptember 20. - A Magyar Charta demonstrációja. Gyurcsány Ferenc a júliusi melegfelvonulást ért támadás után hirdette meg a demonstrációt. Még nem tudni, lesz-e ellendemonstráció, várható-e rendbontás.

Szeptember 30. - A költségvetés benyújtásának határideje.

Október 23. - Nemzeti ünnep megemlékezésekkel, várhatóan az ilyenkor szokásos Fidesz-nagygyűléssel.

November 4. - Az 1956-os forradalom leverésének évfordulója. Volt már példa arra, hogy ezen a napon is balhézni próbáltak a szélsőségesek.

November közepe, második fele - Népszavazás lehet a több-biztosítós egészségügyi rendszerről. A referendum feltétele, hogy az Alkotmánybíróság szabad utat ad a kezdeményezésnek, majd a népszavazást kiírja az államfő. Mintegy száz, a kormány távozását követelő tüntető vonult árpádsávos és nemzetiszínű zászlókat lobogtatva a Nyugati és a Blaha Lujza térről, a Hősök teréről és az Oktogontól szombat délután, jelentős rendőri kíséret mellett, az V. kerületi Vértanúk terére.

A résztvevők az itt ismertetett „nemzeti petíciójukban” az Országgyűlés feloszlatását, új választások kiírását követelték, illetve polgári engedetlenséget hirdettek. A demonstrációt a korábbi Kossuth téri tüntetésekről ismert Magyar Nemzetért Mozgalom és a Rendszerváltók Országos Szövetsége szervezte. A Parlament közelében több teherautónyi rendőr várakozott, a Magyar Televízió melletti Zoltán utcát fémkordonokkal zárták le. -->

demonstrációk parlamenti kormánypárt ellenzék
Kapcsolódó cikkek