BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Képviselők minden mennyiségben – Webes parlamenti közvetítést indít az EP

A jövőben webes TV-közvetítés segítségével követhetik az érdeklődők az Európai Parlament munkáját. A webtévé működését Hans-Gert Pöttering, az EP elnöke ünnepség keretében indítja el szeptember 17-én.

Az Európai Parlament azért döntött hagyományos csatorna helyett az internetes tévé mellett, mert ez sokkal költséghatékonyabb, mint egy hagyományos televízió, ráadásul könnyebben lépést tart a technikai fejlődéssel - a számítástechnika és a televíziózás összefonódásával, illetve a széles sáv terjedésével – tudósít a Prim Online az MTI nyomán.

A szerdától a www.europarltv.europa.eu címen elérhető Europarltv nem egyetlen műsort jelent, a négy különböző csatorna más és más közönséget céloz. "Az Ön parlamentje" azoknak szól, akik erősen érdeklődnek az európai politika iránt: tájékozott polgároknak, gazdasági szereplőknek, szociális partnereknek, lobbistáknak, kutatóknak, az EU intézményeiben dolgozóknak. "Az Ön hangja" elsősorban a szélesebb közönségnek szól. Itt lehetőség lesz a nézők által készített anyagok sugárzására is. A "Fiatal Európa" mindenekelőtt az iskoláskorúak, a jövendő uniós választópolgárok csatornája. Végezetül a "Parlament élőben" folyamatos, élő adást ad az EP életéről. Különösen fontos program lesz a plenáris viták és a szakbizottsági ülések közvetítése, linkekkel az előző ülések audiovizuális archívumaihoz.

A webtévén EP-ről szóló háttéranyagokat is találnak a nézők, így például elérhetők lesznek információk a képviselőkről, az európai pártokról, a szakbizottságokról, valamint a parlament működéséről, történetéről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.