Közélet

Negyedik német birodalom? Felzúdulást okoztak a liechtensteini herceg szavai

A jelenlegi német közhatalmi viszonyokat a „negyedik birodalomhoz” hasonlította Liechtenstein uralkodója. A herceg – II. Hans-Adam – a Berlini Zsidó Múzeum igazgatójának írt levélben vádolta meg a német kormányt azzal, hogy semmibe veszi a nemzetközi jog alapelveit.

 A levelet kommentátorok összefüggésbe hozzák azzal a botránnyal, amely a pénzüket a nagyhercegségbe menekítő gazdag – és nagyrészt híres – németek pénzügyi machinációinak lelepleződése nyomán pattant ki. Annak idején a herceg arról panaszkodott, hogy a német titkosszolgálatok „célzott támadást” indítottak országa ellen.

A Berlinbe küldött levélről a Zürichben kiadott Tages-Anzeiger című lap számolt be. Benne a liechtensteini uralkodó utalt arra, hogy az alpesi miniállam szerencsésen átvészelte a harmadik birodalmat, anélkül, hogy azt – az osztrák Anschluss mintájára – a náci rezsim Németországhoz csatolhatta volna. II. Hans-Adam bizakodását fejezte ki, hogy a nagyhercegség „a mostani, negyedik birodalmat is túl fogja élni”.

A levél óriási felzúdulást váltott ki, nem utolsósorban a németországi zsidó közösségek körében. Ez utóbbiak csúcsszervezete nevében az alelnök, Salomon Korn kijelentette, hogy a mai viszonyokkal összehasonlítva lényegében bagatellizálja a nemzeti szocialisták bűntetteit a levél szerzője. Emellett, ilyen ügyekben – figyelmeztet Korn – teljességgel téves a címzés, mert a berlini múzeumnak egészen más funkciói vannak. A múzeum igazgatója Werner Michael Blumenthal – aki a hetvenes évek végén amerikai pénzügyminiszter volt – nem volt hajlandó kommentálni a neki címzett levelet.

Fölöttébb visszafogottan reagált a levélre a német külügyminisztérium, amely a nyilatkozatában nem viszonozta a Németország elleni – verbális – támadást. A közlemény szerint a Német Szövetségi Köztársaság „tiszteletben tartja a nemzetközi jogi normákat, Liechtensteinnel pedig szoros, kapcsolatokat ápol”. Az különösen meglepő, hogy a levél tartalmát és megírását a nagyhercegség bankjai is elítélték, mert többségük azon fáradozik, hogy a hónapok óta tartó botránysorozat és leleplezések után normalizálódjanak a Németországgal fenntartott kapcsolatok, és immár tiszta lappal indulva, legális úton juthassanak hozzá külföldiek megtakarításaihoz. A levél – hangoztatják az alpesi bankok – súlyos zavart okoz a berlini hatóságokkal folytatott tárgyalásaikban.

Németország Liechtenstein negyedik birodalom
Kapcsolódó cikkek