Közélet

Ellenzéki marad a Fidesz-frakcióból kilépett képviselő

Ellenzéki képviselőként folytatja munkáját a Fidesz-frakcióból most kilépett Császár Antal.

Továbbra is ellenzéki képviselőként akar politizálni a Fidesz-frakcióból hétfőn kilépett Császár Antal, aki az MTI-nek azt mondta, többek között azért döntött úgy, hogy függetlenként folytatja a parlamenti munkát, mert az általa vezetett Vállalkozók Pártja nem kapta meg a Fidesztől az ígért részesedést az állami támogatásból – írja a hvg.hu az MTI alapján.

A politikus elmondta: a Fidesz nem tartotta be a Vállalkozók Pártjával 2006 februárjában kötött megállapodást, és nem utalta át az állami pártfinanszírozásból a megállapodásnak megfelelő 6 százalékot pártja számára.

kilép támogatás Fidesz párt
Kapcsolódó cikkek