Közélet

Az ordító tüntetőket is el kell viselni - Az Ab-hoz fordul a TASZ

Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) programvezetője úgy véli, a vasárnapi rendőri intézkedések egy része aránytalannak minősíthető. A szervezet ezért a Magyar Helsinki Bizottsággal és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézettel közösen az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.

Simon Éva a rendőrség március 15-i intézkedéseivel kapcsolatban elmondta: a hatóságnak kötelessége lett volna tájékoztatni arról, hogy miért rendelték el a fokozott ellenőrzést, illetve a beléptetőkapuk felállítását. Szerinte erre legfeljebb a terrorfenyegetettség vagy más hasonló körülmény adhatott volna okot. Miután a rendőrség nem szolgált semmilyen magyarázattal, a fellépés arányossága megkérdőjelezhető.

Ami a törvénymódosítást illeti, a programvezető a Népszabadságnak elmondta: a jogalkotók nem mérlegelték megfelelően az egymással ütköző alkotmányos alapjogok viszonyát. Mindenkinek joga van ugyanis arra, hogy demonstráción vegyen részt, s arra is, hogy egy tömegrendezvény kapcsán véleményt mondjon. A gyülekezési szabadság védelmére hivatkozva tehát Simon Éva szerint mások szólásszabadsága sem korlátozható. Vagyis: egy demokráciában tűrni kell, ha egy ellentüntető a saját álláspontját bekiabálásokkal kívánja kifejezésre juttatni. Mindaddig, amíg a demonstráció békésen folyik, és az ellenvélemény kifejtése is hasonló módon történik, nincs ok a korlátozásra.

Simon Éva nem vitatja: ha valaki Molotov-koktélokkal vagy kövekkel érkezik egy tüntetésre, azt ki kell szűrni. Azzal is egyetért, hogy a tojásdobálás nem része a véleménynyilvánítás szabadságának. Ám az már szerinte elfogadhatatlan, hogy nehezen értelmezhető cselekményeket - például a gyülekezési szabadság megsértése előkészületét - bűncselekménnyé nyilvánítsanak. De az sem szerencsés, ha egy állami ünnepen mindenkit potenciális bűnözőként kezelnek, és ennek megfelelő ellenőrzésnek vetnek alá. Ezért a vasárnapi eseményeket értékelni kívánják, és ehhez azt kérték, hogy a rendőrség adja ki az ünnepet megelőzően kiadott belső utasításait.

A TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet ezért arra készül, hogy közös beadvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz - mondta Simon Éva. A testülettől elsősorban azt várják, hogy mondja ki: a közrend védelme érdekében a gyülekezési jog és a véleménynyilvánításhoz fűződő jog egyaránt csak szűk körben korlátozható.

tüntet Társaság a Szabadságjogokért Alkotmánybíróság TASZ Helsinki Bizottság AB rendőr Március 15.
Kapcsolódó cikkek