Közélet

Németh két hónapon belül tétmeccset játszhat a Liverpoolban

Németh Krisztián már Rafa Benítez első csapatának keretében lenne, ha nem jönnek közbe a magyar csatár sérülései - nyilatkozta Gary Ablett, a liverpooli tartalékok edzője.

Ablett szerint Németh ma biztosan játszani fog a Wigan elleni tartalékmeccsen - áll a klub hivatalos honlapján olvasható interjúban. A szakember elmondta, hogy a magyar csatárnak nagyon szerencsétlenül alakult az idei szezonja, ám ha nem jöttek volna a sérülések, Németh már Benítez első csapatos terveinek része lenne.

Ablett azt is hozzátette, hogy ha Német továbbra is így fejlődik, gólokat lő, akkor a hátralévő két hónapban megkaphatja az esélyt, hogy játszon az első csapatban.

Tekintve, hogy az idei szezonban szintén többször megsérülő Fernando Torres mellett csak N''Gog bevethető klasszikus középcsatérként a Liverpoolban, a felvetésnek reális alapja van.

Ablett Pölöskei Zsoltról annyit mondott, hogy sérülése után még meglátják, játszhat-e ebben az idényben.

rafa benítez Liverpool tartalék Németh Krisztián
Kapcsolódó cikkek