Az akut koszorúér-betegség korszerű ellátása
A túlélés esélyét elemezve mind az EU15-höz (régi EU-tagok), mind a szűkebb környező országokhoz képest is rosszul állunk. Az új tagokat is magában foglaló Európai Unió férfiakra vonatkozó adatai szerint kizárólag Szlovákiában, Észtországban, Lettországban és Litvániában nagyobb a halálozási arány, mint hazánkban. Ausztriában kevesebb, mint a fele, Csehországban kb. kétharmada az ischaemiás szívbetegség okozta, százezer lakosra számított haláleset. Hasonlóan roszszak a nők halálozási mutatói is. Magyarországon évente átlagosan 16 ezer beteg kap szívinfarktust. Ez a szám az elmúlt években nagyjából változatlan volt. Az életkor előrehaladtával a betegek száma nő, az infarktusos betegek több mint tíz százaléka nyolcvan év feletti, de előfordulásával már a húszas évektől számolni lehet.
Az ACS-es betegek gyógyításában, az életkilátások javításában a koszorúér-tágítás, perkután koronáriaintervenció (PCI) ugrásszerű javulást hozott. A STEMI-s betegek korábbi tizenöt százalékos kórházi halálozása ezen módszer alkalmazásával öt százalék alá csökkent. Hazai adatok (dr. Belicza Éva és munkatársai) alapján a ma már korszerűnek nem nevezhető vérrögoldó (trombolitikus) kezelésben részesült infarktusos betegek harminc napon belüli halálozása közel harminc százalék, a PCI-vel kezelteké hét százalék alatt marad. Hasonlóan jobbak a hoszszú távú eredmények is. Magyarországon 2008-ban 5341 STEMI-s és 4172 NSTE-ACS-es beteg részesült PCI-ben. Ezek a számok – különösen az előző évekhez képest – jónak mondhatók. Az ACS minden csoportjában a nemzetközi ajánlások alapján jól meghatározott azoknak a betegeknek a köre, akiknél a koszorúér-intervenció egyértelműen javítja az életkilátásokat. A STEMI esetében a legfontosabb az időablak, az első 12 (esetleg 24, súlyos sokkos esetben 36) órában van haszna a PCI-nek. A STEMI esetében a betegek várható mortalitási rizikójának a meghatározása az első lépés, a közepes és magas kockázatú betegek invazív kivizsgálása feltétlenül javasolt. Magyarországon jelenleg tizenhat szívkatéteres laboratórium működik, s a megvalósulás alatt állókat is figyelembe véve az ország jelentős része lefedettnek tekinthető. Mivel a STEMI-sek még hoszszabb mentőszállítással is jobban járnak PCI-vel, mint a vérrögoldó kezeléssel, a hazai infarktusos betegek több mint kilencven százaléka számára elérhetőnek kell lennie e kezelési módnak. A PCI-ben részesült infarktusos betegek gyógyulása sokkal gyorsabb, jelentős részük nem igényel hosszú kórházi kezelést. Centrumunkban, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában kezelt évi közel kétezer akut infarktusos páciens harmada (a rehabilitáció igénybevételének lehetőségével) a harmadik-negyedik nap hazamegy. A betegek hosszú távú utánkövetése alapján a korai elbocsátás megfelelő gondozás mellett biztonságos. Nagyon fontos a PCI-n átesettek komplex – a kardiológus és a háziorvos együttműködésén alapuló – gondozása. Ezek a betegek többek között legalább egy évig kettős antitrombotikus gyógyszeres kezelésre szorulnak. Ez az esetek döntő többségében aszpirin és clopidogrel együttes szedését jelenti. Fontos tudni, hogy a PCI utáni időszak legsúlyosabb „eseménye” a beültetett stent akut elzáródását jelentő stenttrombózis. A stentrombózis halálozási száma drámai, a betegek közel fele életét veszti, és a túlélők között is jelentős mértékű a maradandó egészségkárosodás, a szívelégtelenség. Az emberéleten túl komoly anyagi kihatása is van, hiszen egy újabb PCI költsége másfél millió forint, nem beszélve az esetleges tartós rokkantsággal járó egyéb járulékos – szociális – költségekről. A stenttrombózis előfordulásának a veszélye szerencsére alacsony, éves szinten egy-két százalék, és szinte mindig a fenti gyógyszerek indokolatlan elhagyása okozza. Éppen ezért nagyon fontos a páciensek megfelelő együttműködése, a betegek és hozzátartozóik, illetve a kezelőorvosok széles körű felvilágosítása, képzése. Ritkán előfordulhat, hogy a fenti gyógyszerek egyike (akár az aszpirin, akár a clopidogrel) nem eléggé hatásos. Az újonnan piacra kerülő antitrombotikus készítmények (pl. prasugrel) vélhetően tovább csökkentik a stenttrombózis gyakoriságát.
A fenti ellátási rendszerrel az infarktusos betegek mind rövid, mind hosszú távú életkilátásai alapvetően megváltoztak. Ezen, a korábbihoz képest jobb prognózishoz elengedhetetlen az első ellátó, majd a betegeket hosszú távon gondozó rendszerek magas szintű, jól szervezett működése.
A szerző a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjának igazgatóhelyettese
