Elfelejtett régi ismerős, elfelejtett kockázat
A köszvény korai felismerését követően, valamikor két évszázaddal ezelőtt fedezték fel, hogy a magas vérnyomásban szenvedő emberek gyakrabban köszvényesek, illetve a köszvényesek között több a hypertoniás. Az egy évszázaddal később, majd az 1950-es, 1960-as években végzett vizsgálatok egyre határozottabb bizonyítékot jelentettek arra vonatkozóan, hogy az emelkedett húgysavszint olyan anyagcserezavart jelez, amelynek a hátterében szív- és érrendszeri változások állhatnak. A többlet húgysav-koncentráció (hyperuricaemia) ennek valamilyen megjelenési formája, tünete. Hasonlóan ahhoz, ahogy a fokozott mikroalbumin- (fehérje) ürítést ma szív- és érrendszeri elváltozás jelzőjének tartjuk, és nem a vesebetegség mértékét vagy fokát, illetve annak progresszióját látjuk benne. A húgysavval is ez a helyzet, nem önálló, de szív- és érrendszeri kockázatot is markánsan jelző indikátor. Ha már a húgysavszint is emelkedett, akkor a szív-, ér- és anyagcsere-károsodás kockázata biztosra vehető.
Ma az orvostudomány egyik nagy kérdése, hogy szabad-e kezelni tünetmentes állapotban az embert, így megvédve egy kialakuló betegség kockázatától. Erre ma azt mondhatjuk, hogy ha a húgysavszint emelkedett, akkor ilyenfajta védő, kockázatcsökkentő kezelésben és rendszeres gondozásban már részesíteni kell az embert, függetlenül attól, hogy semmi jele, tünete, panasza nincsen. Nem gyógyszeres kezelés a csökkentett húsfogyasztás; a hús (állati izom) emésztése során kerül ki a sejtmagból a húgysav. A tartósan fennálló, a normálisnál magasabb húgysavszint krónikus elváltozást okoz a szervezetben, ennek az egyik legfontosabb vagy legjelentősebb áldozata a vese lehet. A krónikus veseelégtelenség végállapothoz vezethet, és akkor már az emelkedett húgysavszinttel összefüggő vesekárosodás vesepótló kezelést (dialízis) igényel.
El kell különítenünk a nőket és a férfiakat, hiszen a húgysav legfőképpen az izom bomlásterméke, a sejt széteséséből származik, és az izomtömeg különbözősége miatt férfiakban normális esetben is több a termelődött húgysav mennyisége.
Kiderült, hogy a húgysavnak antioxidáns (érfalvédő, mikrogyulladás-csökkentő, sejtkárosítást gátló) szerepe és hatása van a szervezetben. Tehát azt mondhatjuk, ha az optimális alatt van a szintje, az azért növeli a szív- és érrendszeri kockázatot, mert kiesik egy antioxidáns hatás. Az optimálistól fölfelé való eltérés jelentősen növeli a kockázatot, azaz a húgysav éppen oxidánsként fog viselkedni, nagy koncentrációban pont azt okozva, ami ellen addig védett. Tehát nem szabad nagyon alacsony szintre sem csökkenteni a húgysav-koncentrációt (150 µmol/l alá), 350 mmol/l fölött pedig már biztosan kórosnak tekinthetjük.
Ha mindenfajta betegség diagnózisához és a gondozáshoz lenne egy összeállított vizsgálati minimumkövetelmény-lista, úgy a húgysav vizsgálatának biztosan benne kellene lennie a cukorbetegségnél, a magas vérnyomás és a zsíranyagcsere-betegségnél, valamint a krónikus veseelégtelenségnél.
Ezenkívül, aki egyszer már átesett agyi stroke-on, infarktuson, vagy perifériás érbetegsége van, annál további progressziót jelző kockázati mutató lehet a húgysavindex. Cukorbetegségben, veseelégtelenségben szenvedőknél negyedévente, magasvérnyomás- és érbetegeknél félévente érdemes lenne megismételni a mérést. Ráadásul olcsó a vizsgálat.
Van olyan gyógyszer (allopurinol), amely a szintézis gátlásával csökkenteni képes a húgysavszintet. Európában már forgalomban van – Magyarországon még nincs – olyan gyógyszer, amelyik magát a húgysavat képes lebontani, tehát pótolja ezt az emberben nem található enzimrendszert. Vannak olyan vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, amelyek a húgysavszintet is képesek csökkenteni. Kismértékben ilyen a kalciumantagonista gyógyszercsalád és annak amlodipin tagja.
Az is kiderült, hogy létezik olyan angiotenzinreceptor-gátló gyógyszer (losartan), amely vérnyomáscsökkentőként alkalmazva hypertoniás betegeknél kifejezett, erős húgysavszintcsökkentő hatású volt. E tulajdonságot úgy lehet a gyakorlatban felhasználni, hogy ha valakinek emelkedett a húgysavszintje, akkor javasolható olyan kombinált kezelés, amelynél az egyik gyógyszer pl. a losartan. Lehet, hogy így is mellé kell adni a direkt húgysavszintézist gátló allopurinolt, de lehet, hogy csak nagyon kis adagban.
Fontos szempont az ár is. Az allopurinol nem tartozott soha a drága gyógyszerek közé, és ma már 300 mg-os adagban naponta egyszer is bevehető tablettaként áll rendelkezésre. Korábban az angiotenzinreceptor-gátló gyógyszercsalád minden tagját csak nagyon drágán lehetett megvásárolni.
A szerző intézetvezető, profilvezető főorvos, egyetemi docens, Dél-budai Nephrologiai Központ és Geriátriai Tanszéki Csoport, Semmelweis Egyetem, ÁOK
