Újabb lehetőség a cukorbetegség kezelésére
A globális diabéteszjárvány növekedésének üteme aggasztó mérteket ölt. A cukorbetegség ma világszerte körülbelül 246 millió embert érint, ez a szám 2025-re várhatóan 380 millióra emelkedik. Nemrégiben az ENSZ általános közgyűlése rendkívüli jelentőségű határozatot fogadott el, amely elismeri a globálisan fenyegető diabéteszjárványt. A kormányok először ismerték el, hogy egy nem fertőző megbetegedés olyan súlyos közegészségügyi fenyegetettséget jelent, mint a súlyos fertőző betegségek, például az AIDS, a tuberkulózis vagy a malária. A diabétesz szignifikánsan rontja az egészségi állapottal kapcsolatos életminőséget, főként az állandó vagy ideiglenes funkcióromlást okozó szövődmények révén.
A cukorbetegség rendkívül káros szövődménye többek között a vakság, a veseelégtelenség, az agyérbetegség és a szívbetegség, mindez óriási terhet ró az egészségügyre. A diabéteszt a vele járó súlyos szövődmények egyértelműen megkülönböztetik a többi krónikus kórképtől. Már a diagnózis felállításakor a páciensek 50 százalékánál kialakult a koszorúér-betegség, 20 százalékuknál a látásromlás és 8 százalékuknál a veseelégtelenség.
A diabétesz egy ország egészségügyi költségvetésének körülbelül 5-10 százalékáért felelős. A 2003-as becslések szerint a cukorbetegség világszerte 153–286 milliárd dollárba került, s 2025-re ez az összeg várhatóan 213–396 milliárdra emelkedik. A diabétesz jelentős indirekt költségekkel is jár. A cukorbetegek a nem cukorbetegekhez képest 1,7-2,2-szer több munkaidő-kiesésből származó kiadást okoznak.
Magyarországon a 2-es típusú cukorbetegek életkora átlagosan 60 év, a betegségük hét éve áll fenn, s több közöttük a nő (62 százalék). A betegek az esetek 80 százalékban a jellemző panaszok miatt – szájszárazság, gyakori vizelés és bőrviszketés – fordulnak orvoshoz. A diagnózist 61 százalékban a háziorvos, 15-ben a diabetológus, 24-ben egyéb szakorvos állítja fel. Ez a panaszok jelentkezését követően a betegek 16 százalékánál azonnal, 50 százalékánál fél éven belül megtörténik.
Általános az egyetértés abban, hogy a cukorbetegségnek egyaránt van egy erős genetikai és egy szerzett környezeti összetevője. Bár az életmódbeli okokat (a testmozgás hiányát és az ülő életmódot) és a túlzott mértékű táplálékbevitelt tekintik kiváltó patogén tényezőknek, a 2-es típusú diabétesz pozitív családi kórtörténet esetén 2,4-szer gyakrabban üti fel a fejét, mint ennek hiányában.
A 2-es típusú cukorbetegség az élet végéig tartó gondozást igényel. A páciensek kétharmadát diabetológus, egyharmadát háziorvos kezeli. A háziorvos az általa gondozottakat rendszeresen szakorvosi kontrollra küldi. A diabétesz kezelésének alapját adó életmód-megszorítások (étrend és testmozgás) a betegek felénél a napi életvitelt jelentősen befolyásolják, ez számukra elviselhetetlen terhet jelent. A betegek több mint fele egyfajta tablettát vagy két tablettából álló kombinációt szed. Szerintük a vércukorszint a betegség súlyosságának mutatója, ezért többségük legalább havonta, de a fele hetente/naponta ellenőrzi a vércukorszintjét.
Az eddigi gyógyszeres kezelés leggyakoribb mellékhatásai
A diabétesz progresszív krónikus jellegéből adódó többszörös terápiás kombinációk miatt a betegek nagy része mellékhatással küzd. A soron kívüli étkezést igénylő veszélyesen alacsony vércukorszint (hipoglikémia) 40 százalékban alakul ki. A gyógyszeres terápia következtében a betegek 20 százalékánál lép fel jelentős testsúlynövekedés, amely az anyagcsere-paramétereket tovább rontja. Az emésztőszervi mellékhatás (puffadás, hasmenés, hányás) a páciensek 45 százalékánál lép fel a kezelés folyamán.
A kórosan alacsony vércukorszint – a leggyakrabban használt orális antidiabetikumok (az ún. szulfonilureák) és az inzulinkezelés mellett egyaránt fellépő – jelentős testi, lelki és szociális megterhelést jelent a 2-es típusú cukorbetegek számára. A szulfonilureák által kiváltott súlyos hipoglikémiás epizódok mortalitási arányát közel 10 százalékra becsülték egy vizsgálatban. A hipoglikémia tünetei két csoportba oszthatók. Az adrenalinszint emelkedésével járó autonóm tünetek közé tartozó verejtékezés, remegés, émelygés és éhségérzet. A központi idegrendszeri funkciók romlása következtében fellépő neuroglikopéniás tünetek közé tartozik a kábaság, a zavartság, a beszédzavar, az eszméletvesztés és a kóma, amelyek azonnali kezelés nélkül életveszélyesek is lehetnek.
A tudatuknál lévő betegek hipoglikémiájának kezelése a szénhidrátok szájon át történő beviteléből áll. Az eszméletlenül talált betegeket ideális esetben egy olyan egészségügyi intézménybe kell szállítani, ahol mód van a tüneteik mérséklésére és a további kivizsgálásukra. A 2-es típusú diabéteszesek valamivel több mint 21 százaléka számolt már be arról, hogy eszméletlen állapotban találtak rá.
A 2-es típusú cukorbetegek mintegy 80-90 százaléka túlsúlyos, s ezt tetézi, hogy a továbbiakban nem kívánt súlygyarapodással kell szembenézniük, amely nagyrészt a jelenlegi terápiák anyagcserehatásának köszönhető. A monoterápiában alkalmazott összes eddigi kezelési lehetőségről kimutatták, hogy növeli a testsúlyt. Ezalól egyedüli kivétel a metformin, amely
neutrálisnak vagy kedvezőnek (testsúlycsökkentőnek) bizonyult a monoterápiában. A testsúly növekedésével párhuzamosan a betegek egyre kisebb valószínűséggel tudják javítani a vércukorkontrolljukat a növekvő inzulinrezisztencia következtében. Felvetették, hogy a táplálkozási tanácsok betartására tett kísérletek és a gyógyszerek adagjának elkerülhetetlen emelése ellenére is folyamatosan gyarapodó testtömeg a kilátástalanság és a kudarc ördögi körébe torkollik, ez pedig kihatással van a páciens azon elszántságára, amellyel megpróbál megfelelni a szigorú terápiás céloknak és diétás tanácsoknak. A súlygyarapodás hatással lehet a gyógyszerszedési kedvre is. Egy vizsgálatban a 2-es típusú cukorbetegek antidiabetikus gyógyszerekről alkotott véleményét vizsgálták. Az eredmények szerint az a meggyőződés, miszerint az antidiabetikus gyógyszerek rendszeres használata testsúlygyarapodáshoz vezet, csökkentette a betegek gyógyszerhasználatát.
Napjainkban lehetőség nyílt a hasnyálmirigy alfa- és béta-sejtjeinek a funkcióját előnyösen befolyásolni. Ez leghatásosabban az úgynevezett „incretin” csoportba tartozó készítményekkel lehetséges. A vékonybélben termelődő incretinek (hormonszerű peptidek) közül a legfontosabbak a glucagonszerű peptid 1 (GLP 1) és a glukózdependens inzulinotrop polypeptid (GIP). Az incretinhormonok elválasztása a vékonybélben az étkezés hatására jelentősen megnő, ezt az inzulintermelés és a sejten belüli inzulin-bioszintézis fokozódása, valamint a vércukorszintet emelő glucagonhormon szintjének csökkenése követi – ez utóbbi az alfa-sejtekben termelődik. Mindez együttesen nagymértékben mérsékli a vércukor szintjét, különösen étkezés után. A GLP 1 és GIP hatására glukózfüggő módon nő a béta-sejtekben az inzulin elválasztása, ugyanakkor az alfa-sejtekben visszaesik a glucagonelválasztás. Kórosan alacsony vércukorszint esetén az incretinek már nem fokozzák az inzulin elválasztását, ebben rejlik az a tulajdonságuk, hogy nem okoznak alacsony vércukorszinttel járó rosszullétet. Mindkét incretinhormon hatása gyorsan lezajlik a szervezetben, mert egy enzim, a dipeptidyl peptidase 4 (DPP 4) néhány perc alatt lebontja. Sikerült a bontó enzimet (DPP 4) gátló molekulát tabletta formájában előállítani, így a GLP 1 és a GIP előnyös hatása hosszú távon érvényesülhet. A két készítmény: a sitagliptin és a vildagliptin, amelyek hazánkban is rendelhetők a 2-es típusú cukorbetegek részére. Más DPP 4-gátló gyógyszerekkel jelenleg klinikai vizsgálatok zajlanak.
A nemzetközi és hazai ajánlások az új készítményekkel történő terápia megkezdését a 2-es típusú cukorbetegség „bázisterápiáját” jelentő metformin mellett nem kielégítő anyagcserehelyzet esetén javasolják a kezelési algoritmus második lépcsőjében mint alkalmazható lehetőséget. A DPP 4-gátló gyógyszerek már fix kombinációban a metforminnal is elérhetők a betegek számára, ezek alkalmazásával a kezelés egyszerűbbé válhat. Nagyon fontos, hogy e készítmények a cukorbetegség lényegét érintő kórfolyamatokra hatnak, és a hipoglikémia, valamint a testsúlygyarapodás veszélyétől mentesen segítik a gyógyítást. Azonban ne felejtsük el, csodagyógyszer nincs, a megfelelő életmód és a rendszeres orvosi ellenőrzés nem mellőzhető! Sajnos mindennek megfizetjük az árát: a betegségnek és a gyógyszernek is.
A szerző kardiológus
