Szanyi: A Fidesz megmérgezi a kutakat a statisztikákkal
Kútmérgezés, az, amit a Fidesz folytat, azzal, hogy korábbi statisztikákat ránt elő – nyilatkozta Szanyi Tibor az MSZP országgyűlési képviselője ATV-nek, arra reagálva, hogy a Fidesz szerint a kormány egy mély gödörbe lökte Magyarországot.
A legnagyobb ellenzéki párt szerint ezt az is bizonyítja, hogy Bukarestben magasabb az emberek bérszínvonala, mint Budapesten.
Szanyi Tibor szerint most nem lehetne alacsonyabb kamatokat, vagy adókat bevezetni, mert ezt már korábban megtette a kormány, és többek között ez a laza költségvetés vezetett az ország jelenlegi, nehéz helyzetébe.