Közélet

Nézze meg milyen lehet az új Országgyűlés összetétele

Márciusban már a Nézőpont Intézet is azt mérte, hogy végeredményben a Fidesz-KDNP megszerezheti a kétharmados többséget a Parlamentben. Szerintük az LMP lesz a negyedik befutó párt.

Továbbra is eltérnek a közvélemény-kutatók árpilisi parlamenti választások eredményeire vonatkozó, sorra megjelenő előrejelzései egymástól, habár az most már legalább elmondható, hogy a Nézőpont Intézet prognózisai is kezdenek hasonlítani a többiekére. Ugyanis a Nézőpontnál január elején még az aktív, részvételüket biztosra ígérő szavazók körében a Fidesz "csak" 42 százalékon állt, március közepére viszont már 57 százalékra került.

A Mediánnál pont ellentétes a mozgás: januárban kétharmados Fidesz-győzelmet jelzett előre a kutató, a múlt heti (március) felmérésének eredményeként pedig azt tette közzé a HVG hasábjain, hogy csökkent a Fidesz-KDNP lista támogatottsága, s két és fél év után először az ellenzéki pártszövetségre jutó szavazatok aránya (a választani tudó „biztos” szavazók körében) 60 százalék alá esett. Az Ipsos pedig - a magyar Rádió számára készített felmérése alapján - azt vetíti előre, hogy a Fidesz-KDNP a voksok 64 százalékát kapná.

Ami pedig a Nézőpont legfrissebb prognózisát illeti: a válaszokból az vonható le, hogy az MSZP az aktív szavazók között nem tudott kitörni a 10-12 százalékos körből, s a Jobbik sem haladta meg tartósan a 10 százalékot. Az MSZP és a Jobbik még a potenciális szavazók körében sem ért el tartósan 20 százalék feletti eredményt, sőt – Bajnai Gordon háttérbe szorulásával – a szocialisták támogatottsága még csökkent is. Az intézet igyekezett felmérni Gyurcsány Ferenc esetleges visszatérésnek a fogadtatását is. Eszerint ezt csak 14 százalék látná szívesen - ami a Nézőpont olvasatában annyit jelent, hogy az egykori kormányfő szerepvállalásával aligha hoz új MSZP-szavazókat.

Mandátumbecslést is végzett az intézet. E szerint egy alapvetően új parlament lehet, amelyben a Fidesz– KDNP-szövetségnek továbbra is komoly esélye van a kétharmad megszerzésére. Az új országgyűlésben így öt frakció alakulhat (Fidesz, KDNP, MSZP, Jobbik, LMP). A magyar választási rendszer miatt az LMP bejutása az MSZP és a Jobbik számára lenne előnytelen, ellenkező esetben ugyanis – nagyjából azonos arányban – ez a két párt osztozhatna a zöldpárt mandátumain.

Világgazdaság Online Nézze meg milyen lehet a parlament összetétele - Forrás: Nézőpont Intézet -->

2010 parlamenti választások Nézőpont Median Ipsos
Kapcsolódó cikkek