Már ezerhatszázan adták nevüket Sólyom „megmentéséhez”
Sólyom László legalább szavakat adott, megfogalmazta az ország erkölcsi felháborodását, figyelmeztetett az alkotmány és a jogrend szellemére – többek között ezzel magyarázta Lányi András kezdeményezésüket a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában; akciójukkal szeretnék elérni, hogy mandátumának augusztusi lejárta után ismét Sólyom Lászlót válassza államfővé a parlamenti többség.
Hozzátette: szeretnék megóvni a kormányzó többséget azoktól az elemzői véleményektől, amelyek szinte rá akarják tukmálni a Fideszre azt a tarthatatlan feltevést, hogy a párt nem akar egy erős elnököt, egy saját jogkörében befolyásolhatatlan jogászt az ország élére.
Lányi András kijelentette: azért fordultak a nyilvánossághoz, mert bíznak benne, hogy „képviselnek valamit és valakiket ebben az országban”, és hogy a Fidesz mérlegelni fogja az érveiket.
Elmondta: aláírásgyűjtő honlapjukon tegnap éjjel ezerhatszázan csatlakoztak a Sólyom László érdekében indított akciójukhoz.


