Közélet

Kéri: Az Orbán-hívek alig várták, hogy végre tapsolhassanak

A miniszterelnök évértékelőjében elhangzott általánosságokba a kisember azt álmodik bele, amit szeretne – kommentálta Orbán Viktor beszédét Kéri László politológus a Duna Televízióban.

Úgy értelmezem Orbán Viktor beszédét, hogy eltelt több mint kilenc hónap a kormányzás idejéből, és a mindennapi kormányzási terhek mentén nyilván egészen másképpen látszanak ugyanazok a kihívások, mint mikor az ember egy választási kampányban jelenti be a jövővel kapcsolatos igényeit – fogalmazott Kéri László politológus.

Kéri László a konkrétumok hiányát részben szintén azzal magyarázta, hogy majd egy hét múlva, a február 14-i parlamenti beszédében mondja el ezeket a miniszterelnök. Ez a mostani beszéd ahhoz a tradícióhoz kötődött, miszerint a saját tábornak mindig kell mondani valami felrázó, összetartó, ideologikus beszédet – hangoztatta a politológus. "Néztem az arcokat, akik ott ültek az értékelőn, láttam a feszült várakozást, és ehhez képest iszonyú hosszú idő telt el, huszonvalahány perc, mire az első taps felcsattant. Az ott ülő tábor eléggé reprezentatív képviselői is vártak valamit, amibe szerettek volna belekapaszkodni; elég nehéz dolguk volt" - érvelt Kéri László.

Mit kezd majd ezekkel az általános szinten megjelölt értékekkel a kisember? – kérdezte Kéri László, aki szerint ezekbe mindenki azt álmodik bele, amit akar. Megjegyezte: március 15-én a kormánypártok tervei szerint megkezdődik az új magyar alaptörvény parlamenti vitája. Ahhoz képest, hogy elég közel van, lehetett volna többet is az új alkotmány fontosságáról, tartalmáról, kritériumairól - utalt a politológus a kormányfői beszéd tartalmára, amelyből szerinte leginkább csak azt tudtuk meg, hogy a magyar szellemiségnek és bizonyos magyar politikai hagyományoknak az eddigieknél jobban meg kell jelenni az alkotmányozási folyamatban.

Kéri László kiemelte: nem témák hiányoztak neki a miniszterelnöki évértékelőből. A beszédmód megformáltságával, annak mélységével, a stílussal voltak gondjai. Ez az emelkedett, szimbolikus beszédmód nagyon kevéssé alkalmas arra, hogy gazdaságpolitikait, szociálpolitikait, nemzetközit – bemutassanak - hangoztatta.

Korábban a parlamenti pártok is értékelték Orbán Viktor beszédét: az MSZP szerint a miniszterelnök inkább uralkodói beszédet mondott, míg az LMP úgy látja, hogy inkább arról érdemes beszélni, mi az, amit nem mondott el Orbán Viktor.

 

miniszterelnök évértékelő Kéri László politológus gazdaságpolitika
Kapcsolódó cikkek