A kecske meg a káposzta
Világhírű kreativitásunk a pénzügyi szektorban is érvényesült: mára számos lehetőség közül választhatnak azok, akik gyermekük jövőjéről, nyugdíjaséveik anyagi biztonságáról kívánnak gondoskodni, lakásvásárláshoz önerőt szeretnének gyűjteni, esetleg egy hirtelen jött betegség negatív anyagi következményeit igyekeznek saját megtakarításaikkal tompítani. Hiába azonban a bőséges választék, a nyugdíj-, egészség- és lakás-takarékpénztárak, a nyugdíj-előtakarékossági számlák, a tartós befektetési számlák, az élet-, nyugdíj-, egészségbiztosítások, a babakötvények, a befektetési alapok népszerűsége (penetrációja és sűrűsége) javarészt a mindenkori állami támogatástól, szja-kedvezménytől, jóváírástól, kamatadó-mentességtől függött eddig, és ezek minden bizonnyal a jövőben is alapvető hatással lesznek rá.
A hosszú távú megtakarítási formákra vonatkozó jelenlegi ösztönző rendszer több sebből vérzik. Azonnali költségvetési bevételkiesést, kiadásnövekedést generál, az átlagember számára aligha átlátható, a múltban meghozott, akár évtizedekre szóló megtakarítási döntések fundamentumai változhatnak egy-egy év végi adótörvény-módosítással. Mindezek mellett a mai rendszer pazarló, inkonzisztens, és visszaélésekre ad lehetőséget. A fenti állítást alátámasztandó álljon itt néhány konkrét példa. Az akár több tíz év múlva hozzáférhető nyugdíjcélú megtakarítás után most kapott adójóváírás egészségpénztárba utaltatva „azonnal” elkölthető, függetlenül attól, hogy egyébként a támogatás eredeti célja, azaz a nyugdíjasévekről való gondoskodás, illetve a nyugdíjazás egyáltalán megvalósult-e. A gyakorlatilag azonnal felhasználható egészségpénztári tagdíj után 20 százalék adójóváírás jár, miközben az akár az ügyfél élete végéig szóló életbiztosításon elhelyezett megtakarítás után adójóváírás nem vehető igénybe. Továbbmenve, a nyugdíjasok is nyithatnak nyugdíj-előtakarékossági számlát, ahonnan három év után kamatadó-mentesen vehetik fel megtakarításukat. Látható, hogy ezzel a lehetőséggel a jogalkotó által preferált nyugdíjasok mellett a hozzájuk közel álló, aktív életszakaszban lévő megtakarítók, befektetők is élhetnek, helyesebben: visszaélhetnek.
Adódik tehát a kérdés: miként lehet úgy ösztönözni a hosszú távú megtakarításokat a jövőben, hogy egyidejűleg a szigorú fiskális politika szempontjai is érvényesüljenek? A költségvetési források felhasználásának a hatékonyságát mindenképpen növelné, ha a rendszer a visszaélési lehetőségeket kizárva működne, és a jelenleginél kiszámíthatóbb, jóval egyszerűbb lenne. Ezt szolgálná, ha nem egyes szolgáltatásokra, termékekre, hanem élethelyzetekre és hosszú távú célokra – például nyugdíjra, a gyermekek jövőjére, lakásvásárlásra – fókuszálna. A megtakarítás elhelyezése után gyakorlatilag azonnal, a támogatás eredeti céljának a megvalósulásától függetlenül elkölthető és azonnali költségvetési terhet jelentő támogatásokat érdemes lenne megszüntetni. Helyettük célszerűbb lenne azokat és akkor támogatásban részesíteni, akik és amikor megszolgálták azt: nem csak elkezdték, ám hosszú távú megtakarításokat elhelyezve meg is valósították céljaikat – például nyugdíjazáskor, a gyermek felnőtté válásakor, lakásvásárláskor –, vagy azokat az életkörülményeikben bekövetkezett méltányolható változás – például haláleset, tartós munkaképtelenség – következtében nem tudták elérni.
n A szerző a CIG Pannónia
Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója
