Közélet

Csatát vesztett Pokorni

A bizottságban senki nem támogatta a kormány tervét a szakképzésről, mégis ezt fogadták el.

Az alkotmányügyi bizottság véleménye ellenére sem szavazták meg Pokorni Zoltán módosító javaslatát a szakképzési törvényhez.

A fideszes képviselő olyan indítványt nyújtott be, amely szerint a szakiskolákban a tanítási idő legalább egyharmadában a Nemzeti alaptanterv szerintit anyagot kellene tanítani, a kormány viszont egy olyan javaslatot szeretett volna a törvényben látni, amelyben az arány pontosan egyharmad, nem lehetett volna e fölé menni.

A parlament azonban ezzel az előző szavazáson hibát követett el, mivel mindkét, egymásnak ellentmondó javaslatot is elfogadták. Ezt kellett korrigálni most. Az alkotmányügyi bizottságban egyetlen szavazatot sem kapott a kormány terve, így úgy tűnt egy rövid ideig, hogy Pokorni sikert arathat.

A plenáris ülésen azonban végül a kormányzati javaslatot szavazták meg. Pokorni Zoltán jelen volt a szavazáson, de nem nyomott gombot, ahogy a szakképzési törvény zárószavazásán sem.

szakképzési törvény Országgyűlés Pokorni Zoltán
Kapcsolódó cikkek