Közélet

Bekeményít az ÁSZ - büntetőjogi következmények is lehetnek

Az idén végleg lezárult a következmények nélküli számvevőszéki ellenőrzések korszaka, ettől az évtől kezdve az ellenőrzött szervezeteknek már intézkedési tervet kell készíteniük válaszul a jelentésekre, az együttműködés hiányának akár büntetőjogi következményei is lehetnek - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

"Aki közpénzeket használ, az számítson rá, hogy az Állami Számvevőszék bármikor ellenőrizheti és ellenőrizni is fogja" - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Kifejtette: a számvevőszék elsősorban ellenőrzésein és jelentésein keresztül képes támogatni a jó kormányzást, ennek érdekében 2012-ben több mint 100 jelentést hozott nyilvánosságra az ÁSZ.

Domokos László kiemelte: a jelenlegi helyzetben kulcskérdés a közpénzek tervezett, célszerű, hatékony felhasználása, ez alapvetően befolyásolja az ország fejlődési lehetőségeit. Az ÁSZ ellenőrzései rávilágítottak arra, hogy a közpénzek felhasználása során átlátható stratégiákra van szükség, a közpénzt úgy kell kezelni, mintha lenne.

Hozzátette: nemcsak mennyiségi, hanem minőségi javulásra is szükség van ahhoz, hogy fenntartható pályára álljon a magyar államháztartás. Ez egyfelől a tervezés minőségének javítását, másfelől a hatékonyság és az eredményesség térnyerését jelenti. Rámutatott: bár szűkülnek a források, de minden elköltött közforinthoz eredményességi kritériumokat és mérhető célokat kell társítani, azaz takarékosabb és fenntarthatóbb államra van szükség Magyarországon.

Kifejtette: a 2014 és 2020 közötti időszakra összehangolt stratégiára van szükség, ami javítja az életszínvonalat, munkahelyeket és hozzáadott értéket teremt, segíti a fenntartható fejlődést, élénkíti a beruházásokat, ám eközben nem növeli az ország eladósodottságát.

Az ÁSZ elnöke végezetül elmondta: a búcsúzó év egyik legfontosabb eredménye, hogy az ÁSZ november közepén együttműködési, partneri megállapodást írt alá a kínai számvevőszékkel. "Ez azért is különösen fontos, mert 2013 és 2016 között Kína tölti be az INTOSAI, a Legfőbb Ellenőrző Intézmények Nemzetközi Szervezetének elnöki posztját, így a világ egyik vezető számvevőszékével is közvetlen szakmai kapcsolatba kerülhetünk" - emelte ki Domokos László.

ÁSZ ellenőrzés számvevőszék büntetőjog
Kapcsolódó cikkek