Közélet

Nézőpont: Jönnek föl Bajnaiék, de a Fidesz nyerne

A választásra jogosultak közel ötöde a választások előtt egy évvel is bizonytalan pártpreferenciájában, de így is minden második bizonytalan – összességében egy, az Együtt 2014–PM táboránál nagyobb tömb – önbesorolása szerint kormányváltó hangulatban szemléli a kiéleződő politikai versenyt – derült ki a Nézőpont Intézet 2013. április 2-5. között a Heti Válasz számára készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A Nézőpont felmérése szerint az összes megkérdezett 32 százaléka támogatja a kormánypártokat, 22 százaléka pedig összességében az együttműködésre kész baloldalt (az MSZP-t 14 százalék, a Demokratikus Koalíciót 1 százalék, az Együtt 2014 – PM Választási Szövetséget pedig 7 százalék).

Az ellenzéki tábor második legnépszerűbb pártja továbbra is a radikális Jobbik, 13 százalékos táborával, de a Lehet Más a Politika is megkerülhetetlen tényező lehet a kormányváltásra készülő szervezetek között, hiszen a korábbi belső viszályai miatti ingadozások ellenére is 5 százalékos népszerűségnek örvend a magyar felnőtt lakosság körében – írja a Nézőpont.

A pártok népszerűsége tehát hibahatáron belüli kilengéseket követően gyakorlatilag a január végi szintre tért vissza legutóbbi közvélemény-kutatásunk eredményei szerint.

Egy most vasárnap esedékes választáson a jogosultak 52 százaléka venne részt, körükben pedig a leadott szavazatok 40 százalékát bírná a Fidesz-KDNP, 15 százalékát az MSZP, 14 százalékát a Jobbik, 9 százalékát az Együtt 2014–PM, 5 százalékát pedig az LMP.

kutatás felmérés MSZP választás Együtt 2014 Jobbik Fidesz párt pártpreferencia
Kapcsolódó cikkek