Közélet

Megbukott az egyiptomi elnök - videó

Egyiptomban a hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi elnököt.

Ezrek ünneplik Mohamed Murszki elnök bukását a Tahrír téren, Kairóban. A demokratikus választásokon győztes vezetőt a hadsereg a hét elején szólította fel lemondásra, az ultimátum pedig tegnap lejárt. A katonaság az utcákra vonult, elfoglalta az állami televízió épületét, és – egyes források szerint – házi őrizetbe vette az elnököt.

Az ellenzék vezetője, Mohamed El-Baradei az ország újjászületését várja az eseményektől. A kormánypárti Muzulmán Testvériség tagjai viszont katonai puccsról és a jogállam sárba tiprásáról beszélnek.

"Egyértelműen veszélyes" helyzet alakult ki Egyiptomban a hadsereg fellépése nyomán - mondta szerda éjjeli nyilatkozatában William Hague brit külügyminiszter. Hague hangsúlyozta: a minisztérium azt tanácsolja a brit állampolgároknak, hogy ha nem feltétlenül fontos, ne utazzanak Egyiptomba, jóllehet ez a hivatalos ajánlás a vörös-tengeri üdülőhelyekre nem vonatkozik.

Az Amnesty International ugyancsak szerda éjjel Londonban kiadott állásfoglalásában közölte, a hírek szerint máris több olyan tévéállomást bezártak, amelyek a tisztségéből eltávolított Mohamed Murszi elnököt támogatták, és e tévécsatornák munkatársait őrizetbe vették.

A CNN értesülése szerint nem kizárt, hogy Washington "nemzetbiztonsági okokra" vagy valamilyen más jogi formulára hivatkozva kerülni fogja a "katonai államcsíny" kifejezés használatát.

A francia külügyminiszter közölte, "tudomásul veszi", hogy Egyiptomban bejelentették: egy átmeneti időszak után új elnökválasztást tartanak. Laurent Fabius ezt nem sokkal azután jelezte, hogy Egyiptomban a tömegek követelésére a hadsereg megbuktatta Mohamed Murszi elnököt, és felfüggesztette az alkotmányt.

"A nagyon megromlott és szélsőségesen feszült egyiptomi helyzetben végül bejelentették az új választásokat. Franciaország ezt tudomásul veszi" - olvasható a külügyi közleményben.

Az egyiptomi hadsereg szerda este az előrehozott elnökválasztásig ideiglenes államfőként Adli Manszúrt, az alkotmánybíróság elnökét jelölte meg. A Murszi ellen tüntető több millió ember országszerte hatalmas üdvrivalgással fogadta Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornok, a hadsereg parancsnoka, védelmi miniszter bejelentését. A hadsereg által megbuktatott egyiptomi elnök békés ellenállásra szólította fel híveit az "államcsínnyel" szemben.

A WTI amerikai olaj ára 1,64 dollárral drágult, és hordónként 101,2 dollárt ért el, ami a legmagasabb ár 2012 májusa óta. Az Európában irányadó Brent olaj ára 105,76 dollárra emelkedett.

bukás elnök hadsereg Egyiptom
Kapcsolódó cikkek