BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szavazás a paksi hitelről

Lapzártánk után szavazott a parlament a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodásról, amelynek keretében az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű állami hitelt nyújt a magyar félnek

„Ön melyik hitelt választaná? A 2008-ban a szocialisták által felvett IMF-hitelt, amely szerinte valóban eladósította az országot, vagy a mostanit, amely pontosan rögzíti, milyen kamattal, milyen időtartamra és milyen feltételekkel veszi azt fel az ország” – hangoztatta tegnap a parlamentben a paksi hitelszerződés kapcsán Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára. (Az IMF-től, az EU-tól és a Világbanktól a válság kitörésekor 20 milliárd eurónyi hitelt vett fel a kormány, ennek feltételeit természetesen szerződésben rögzítették.) Tállai az LMP-s Szél Bernadett napirend előtti kérdésére válaszolt. Az LMP társelnöke kifogásolta a hatástanulmányok hiányát, szerinte a projekt katasztrófához vezetne.

Az Energiaklub beperelte a fejlesztési tárcát, hogy adja ki a paksi bővítést megalapozó dokumentációt és a részletes hatásvizsgálatokat. Ezek kiterjedtek volna a finanszírozásra, a beruházás műszaki tartalmára, az állami szerepvállalásra, a radioaktív hulladék kezelésére. A Társaság a Szabadságjogokért szerint kiderült, hogy ezek dokumentumok annak ellenére nem léteznek, hogy kormányhatározat írja elő az elkészítésüket, így az Energiaklub keresetét a bíróság elutasította.

Az Országgyűlés lapzártánk után szavazott a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelmegállapodásról. Az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű állami hitelt nyújt a magyar félnek a paksi atomerőmű 5. és 6. blokkja tervezéséhez, megépítéséhez és üzembe helyezéséhez szükséges munkálatok, szolgáltatások és eszközbeszerzések finanszírozására. Tállai kiemelte, hogy a 30 éves futamidejű szerződésben a tőketörlesztést a az új blokkok üzembehelyezése után kell megkezdeni. Az államtitkár szerint igen kedvező, 3,95 százalékos a kamat, ami soha nem éri el az 5 százalékot (az IMF-hitel kamata alapvetően 2,71 százalékos volt). Úgy vélte, hogy a magyar versenyképesség és az energiaellátás biztonságának érdekében, valamint a magyar vállalkozások szempontjából igen pozitív hatásokkal jár. Tállai 10 ezer új munkahelyet említett a beruházás kapcsán, amely 1 százalékkal növelheti a GDP-t. A 10-14 milliárd eurós szerződés 40 százalékát a magyar vállalkozások valósítják meg, ami egymilliárd eurónyi bevételt hoz a magyar államkasszának.

Szavaztak a sporttörvény módosításáról is: ezentúl lehetőség lesz a stadionokba való beléptetésnél az ujj- és vénalenyomatvételre is a nemkívánatos szurkolók kiszűrésére. Módosítottak egyes adótörvényeket is, erre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény jogharmonizációja szerint volt szükség. Új üzemanyag-jelölési rendszert vezetnének be, amely az MSZP szerint egy „újabb Fidesz-közeli mutyi”, mivel szerintük egy pártközeli cég végezné a színezést, ami literenként 3-5 forinttal drágítaná a benzint.

Rogán az adóbliccelésről

„A kabinet határozottan lépjen fel az adóbliccelőkkel szemben" – közölte a Fidesz álláspontját Rogán Antal. A párt frakcióvezetője szerint az RTL Klub jelentős adózás előtti eredményt ért el az elmúlt két évben, mégsem fizetett társasági adót, számviteli trükkök, adóelkerülő megoldások miatt. Arra kérte a kormányt: vizsgálja meg, hogyan történhetett ez, és hozza meg a szükséges döntéseket. Tállai András államtitkár szerint ki kell zárni annak lehetőségét, hogy megpróbáljanak egyesek kibújni az adó megfizetése alól (például a reklámadóval kapcsolatos egyszeri kedvezmény révén), és megfontolásra érdemesnek tartotta a jogszabály egyértelműsítését.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.